Az információk 2015 márciusából származnak néhány június és júliusi kiegészítéssel. A lenti listát még ne tessék biztosra venni, ugyanis amíg nem kapnak megerősítést addig csak pletykaként kezeljük őket.

Lássuk:

Az NX egy platformot jelöl és nem egy eszközt

A Wii U még erősen a középpontban van és a jó szoftvereladásoknak köszönhetően még 2016-ban is a fő konzol lesz

A 3DS már öregecske ezért leváltását tervezik. Több játék is érkezik még rá, de a legtöbb nagy projekt már átköltözött a portable NX-re

Az NX-el a Nintendo egy olyan platformot akar létrehozni amellyel olyan szoftvereket fejleszthetnek, amik futnak konzolon, kézi konzolon, okostelefonon és tableten. Hatalmas listájuk lesz, olyan szoftverekkel amik elérhetőek lesznek több platformra, cross-buy, cross-save és cross-play lehetőséggel (hasonlóan az Xbox ONE – Windows 10 pároshoz)

A Nintendo Network ID egy eszközhöz lesz csatolva, így ha több eszközzel is rendelkezünk, akkor több ID-ra lesz szükségünk, ám lehetőségünk lesz az eszközeink között megosztani a barátlistát, tartalmakat, coop játékokat.

A kézi konzolt 2016 tavaszán mutatják be és még az év végén vagy maximum 2017 tavaszán meg is jelenhet. Ez specifikációt tekintve erősebb lesz, mint a PlayStation Vita, ám mégsem olyan elképesztő. A képernyő felbontása 540p-re van belőve jelenleg, ám ha lefaragnak még az árakból, akkor elképzelhető a 720p. A 3DS-el való visszafele kompatibilitás problémás.

A Wii U utódja nem rendelkezik majd optikai meghajtóval, ám választható kiegészítőként kapható lesz majd. Hardverileg nem lesz kiemelkedő, ám megközelíti a PlayStation 4-et és az Xbox ONE-t (Ez még nem tudni, hogy mennyiben fog változni, mint a kézi konzol esetén). A cross-play játékok sokkal szebben néznek majd ki a nagy konzolon

A Nintendo erősen a kalózkodás elleni rendszerére fókuszál

Természetesen az operációs rendszerre is nagy hangsúlyt fektetnek. Olyan emberek dolgoznak a rendszeren akik a Google-nél az Android-on, a GameCube OS-en vagy akár a Wii U böngészőjén dogoztak. Minden NX platformon ugyanaz az operációs rendszer fog futni, természetesen mindegyiknek lesz speciális funkciója, ami csak az adott platformon lesz elérhető. A frissítések minden platformra ugyanakkor érkeznek és arra fókuszálnak, hogy a rendszer villámgyors legyen minden platformon.

A konzol képes lesz kapcsolódni a hordozható verzióhoz és ugyanazt a technológiát alkalmazza, mint a Wii U – Wii U Gamepad streaming.

A konzol visszafele kompatibilis lesz a Wii U-val. A gamepad-nek kompatibilisnek kell lennie ezért fontolgatják, hogy külön is megvásárolható lesz majd. A hordozható NX-hez is csatlakozni tud majd offtv és bc módban. A WiiMote kompatibilitás még mérlegelés alatt van.

A hordozható NX saját belső memóriával (tárhellyel?) rendelkezik majd, ami bővíthető lesz.

Az online infrastruktúra is teljes átalakítást kap, ám a Nintendo szeretné megőrizni a Miiverse sikerességét, így azt kibővítik, hogy az még inkább egy kommunikációs központ legyen a fejlesztők számára és találkozóhely a játékosoknak. Sokkal interaktívabb is lesz és képesek leszünk képeket és videókat feltölteni a rendszerbe és ezen funkciók nem függnek majd a játéktól.

A hangalapú kommunikáció és a felhasználók közötti interakciókat felülvizsgálják, ugyanis sok függ a felhasználók életkorától és arra törekednek, hogy védjék a fiatalkorúakat.

A nagy konzol 6-12 hónappal a kézi konzol után érkezik, ezzel megalkotva az „NX rendszert”, amely lehetővé teszi, hogy a Nintendo sokkal jobban kihasználja az erőforrásokat játékfejlesztés közben.

Az E3 alatt már kapcsolatba léptek a külsős partnerekkel. A Capcom-nak, Square Enix-nek, Ubisoft-nak és az Electronic Arts-nak már van devkit-je. Dragon Quest, Final Fantasy, Sonic, F-Zero és Metroid már fejlesztés alatt van NX-re, ám nem tudni, hogy ezek fő epizódok lesznek-e vagy csak spin-off-ok. A Zelda jelenleg Wii U exkluzív cím a magas fejlesztési költségek miatt, ám vizsgálják a lehetőséget, hogy elkészítsenek-e egy másik nagy Zelda játékot NX-re.

Az árak alacsonyak lesznek. Olyan 200-300 euró körülre lőhető be (a nagy konzol), így egy esetleges bundle esetén sem haladja meg az 500 eurót a nagy és a kézi konzol.

Ezen dolgok mind tárgyalva lesznek az elkövetkezendő Nintendo Direct adásokban

Egy új 3D-s Mario és egy új Zelda trailer is bemutatásra kerül majd. A Retro Studios már NX-re költöztette legújabb projektjét, ami nem lesz leleplezve az elkövetkezendő 10-18 hónapon belül.

Az új „Club Nintendo”-ról is beszélni fognak majd, ami teljes funkcionalitásában üzemel majd az NX-en.