Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nokia kapcsán az okostelefonos üzletág eladása után az egyik legfontosabb megmaradt bástya a Nokia Here Maps térképalkalmazás volt, ám egy ideje már pletykáltak a részleg eladásáról. A jelentkezők között felbukkant az Uber, az Apple és a Facebook neve is, illetve pletyka szintjén sokáig emlegették a német autógyártókat. Végül tényleg német kézbe került a szolgáltatás, hiszen egy német autógyártókból álló társulat vásárolta meg a finnek igencsak fejlett és sokat érő részlegét.
A BMW, Audi, és a többek között a Mercedest is birtokló Daimler társulásából létrejött csoport 3.1 milliárd dollárt fizetett finneknek, az üzlet pedig 2016 első hónapjaiban zárulhat le. Azt természetesen nem tudni, hogy pontosan miként használják majd ki a szolgáltatást a vásárlók, hiszen egyelőre egyedülálló cégként működik tovább a Here Maps, illetve a német autógyártók is behódolnak a Google és az Apple autós rendszerének.
totyak
10 éve, 5 hónapja és 2 heteTotál eladja magát a cég. Sajnálom, mert szerintem jó készülékeik és szoftvereik vannak, voltak.
warriorautobot
10 éve, 5 hónapja és 2 heteKár érte. 🙁
Nagyon jó térképalkalmazás.
kpal
10 éve, 2 hónapja és 1 heteVajon ez lesz hatással a mobilokra érkező friss térképekre ,vagy legrosszabb estebe leáll a frissítés.