A technológiát a JVC fejlesztette ki 1976-ban és egészen a 2000-es évekig egyeduralkodónak számított a piacon. Aztán megjelent a DVD és rövid időn belül, már 2003-ban átvette az uralmat, majd szépen lassan elkezdte kiszorítani a VHS-t a piacról.
Amerikában már 2008 végén teljesen leálltak a VHS kazetták eladásai, hiszen a Distribution Video Audio (DVA), vagyis az utolsó nagykereskedő, aki még ezzel foglalkozott, bejelentette, hogy a továbbiakban nem forgalmaz videokazettákat.
A technológiaát kitaláló JVC sokáig ragaszkodott „gyermekéhez” és csak 2008-ban függesztette fel a VHS magnók gyártását. VHS-DVD kombókat azonban még továbbra is készítenek.
Állítólag annyira nincs kereslet a kazettákra, hogy nem éri már meg sem gyártani, sem forgalmazni azokat, így az ősszel leáll az utolsó VHS kazettát gyártó üzem is a világon. Aki tehát még használni szeretné a technológiát, vagy csak emléknek eltenne egyet, gyorsan keressen fel egy közeli nagyáruházat, mert biztosan roham fog indulni a történtek okán.
Ahogy a bakelit lemezek, úgy a VHS kazetták sem fognak kimenni sohasem a divatból, főleg annak fényében, hogy sok film csak ilyen formátumban jelent meg annak idején. Persze lehet őket digitalizálni, de az már nem ugyanaz az érzés. Emellett a retró őrültek mindig életben fogják tartani a VHS-t.
Gondoljon vissza mindenki jószívvel a rengeteg használattól „zajos” filmekre, a beakadó szalagokra, a küzdelmes felvételekre és aki teheti, tisztelgésképpen nyomjon be ma este valami igazi klasszikust… természetesen VHS-en.
Így múlik el a világ dicsősége.
marduk
10 éve, 11 hónapja és 1 heteA mostani technológiákhoz képest a VHS már nagyon elavult volt. Nekünk már nincs is VHS lejátszónk úgy kb. 10 éve. Kazetta még van emlékben. Egyébként volt az a rajzfilm, hogy Super Turbo Atomic Mega Rabbit. Na, az csak VHS-en volt elérhető, és mivel nincs VHS többé, ezért a rajzfilm is elveszett. 😄 Pedig újra akartam nézni. 😢
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteSzerintem nem elavult. Egy VHS kazettán levő film még akkor is nézhető lesz, amikor a DVD feladja a küzdelmet. Nekünk még van VHS lejátszónk, több is, illetve pár filmünk is, nomeg családi videók. Digitalizálni kellene őket. Szerintem a rajzfilm sem veszett el, tuti digitalizálta/digitalizálja valaki.
rdave
10 éve, 11 hónapja és 1 heteSemmi előnye nincs, amiért hiányozna, szóval én nyugodt szívvel intek neki búcsút.
marduk
10 éve, 11 hónapja és 1 heteLehet, azonban anno volt a laserdisk, amin jobb volt a képminőség. Amiatt nem lett népszerű, mert nagy volt, és optikai formátumok eléggé sérülékenyek. Így tudott tért hódítani a VHS. A DVD amiatt lett népszerűbb, mert kisebb, mint a VHS, de minőségben jobb. Egyébként a DVD is már elavult a Blu-ray-hez képest, csak a DVD még mindig hódít, mert a Blu-ray még mindig eléggé drága.
petrovicsz
10 éve, 11 hónapja és 1 heteEz nagyon érdekes bejegyzés volt. Nekem személy szerint kimaradt de a családban még ma is van aki aktívan használja. 🙂
imperator
10 éve, 11 hónapja és 1 heteGyerekkoromban elég sokszor használtam, rengeteg mesét, sorozatot, filmet vettem fel, legalább száz kazettám biztos volt. Többnyire csak a baj volt fele, főleg amikor ilyen vacak tescos kazit használtam,egyszerűen borzalmas volt, csak úgy vett fel, hogy ugrált le-föl a kép. Régi szép idők…
5t3v3nk3
10 éve, 11 hónapja és 1 heteA nosztalgia megszépíti a dolgokat, a technológia túllépett rajta, és lassan a optikai elven alapuló adattárakat is leváltja a félvezető technológia, meg a cloud/stream.
Nálunk a „tech boom” elég későn jött, nem volt keret videómagnóra, el voltunk nélküle is, mikorra meg lett, már kezdett NAGYON elavulni a cucc, de azért van pár kazi emlékbe.
A blog jóféle, pacsiztam is( húhhaaa😄 ), sőt hét blogja szagot érzek #kover# (sniff-sniff)#kover_vege#
marco
10 éve, 11 hónapja és 1 heteEjjjj a régi szép emlékek… Én elég eményen benne voltam ebben az érában gyerekként, volt gazdag család ismerős ahol orosz felültöltős videón néztük az alámondásos vígjátékokat meg a Péntek 13-at. Aztán volt még gazdagabb család ismerős, akiknek német extrahiperszuper lejátszó volt német nyelvű Rambo-val, Phantom kommando-val és egyebekkel.
Aztán a mi családunkba is megérkezett elég soká a videómagnó, sőt édesapám még egy videotékát is nyitott, úgyhogy üzleti szempontból is érdekes volt számunkra.
Szép volt, jó volt, mai napig hiányzik az aládumálós, hússzor másolt horror fíling.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 1 heteÉn amire emlékszek valamikor 91-92 táján lett saját videónk JVC ,és még mai napig meg van igaz már hibás . Még vannak óvodai felvételeim amiket átakarok menteni ,mert itt fekszenek VHS kazin.
xpforever
10 éve, 11 hónapja és 1 heteÉn úgy jó 5 éve nem is láttam VHS kazettát. Sőt, DVD-t sem használok nagyon, mert minden filmet meg lehet nézni online/letölteni. De szerintem akad itthon egy kazetta valahol a fiókban 🙂
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteAzért egy saját videotéka az nagyon ütős lehetett. Minden filmet a többiek előtt láthattál.
rdave
10 éve, 11 hónapja és 1 heteÁh, nem jutott tovább a pornó részlegnél… 😄
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteGyakorlatilag akkor a saját videotékájukat nem is ismerte, mert a pornó részleg általában külön van szeparálva… állítólag 😄
otterworks_blogger
10 éve, 10 hónapja és 2 hetea töménytelen horrorfilmre emlékszem, amit megnéztünk annak idején. klasszikus zombie film, valamint mad max első része, terminátor is hangalámondással jött, james bond filmek meg talán német tv-ből felvett cuccok voltak 🙂
viszont a vhs-t a bakelithez hasonlítani egy kicsit sántít nekem
illegalfreq
10 éve, 5 hónapja és 1 heteIskolásként annak idején azzal teltek a nyaraim, hogy a tékából kivettem az összes régi horrorfilmet és átmásolgattam őket a két videóval 😄 Hatalmas élmény volt, a tékás néha 10 percig keresett valamit, mert előttem kb 2 évvel vették ki azt utoljára 😄 Ilyen volt Az Agy meg a Gonosz Halott, stb 🙂