Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Aki olyan vén csataló az iparban mint jómagam, könnyeket morzsol el a szemében amikor szóba kerül a nyolcvanas évek egyik ikonikus gépe, a Commodore gyártásában készült Amiga, amely éppen ma lépett harmincadik életévébe. A Commodore az első Amiga modellt, az A1000-et egészen pontosan 1985 július 23-án tette fel a boltok polcaira és olyan hirtelen lett sikeres, hogy az még a gyártót is meglepte.
Az akkori játékos társadalom hamar kegyeibe fogadta a C64 sikereit meglovagoló, nagyszerű grafikai és zenei képességekkel megáldott masinát, amit azután még 14 féle fő variáns követett, köztük a legsikeresebb Amiga 500 és Amiga 1200.
Az A500 ’87-es debütálása indította be igazán a széria szekerét, ami relatíve alacsony árával hamar meghódította a felhasználókat. Hihetetlen lökést adott a játékiparnak az Amiga és maga a Commodore, amit a ’90-es években az IBM és az Apple tört meg.
Az eredeti A1000-es modellt a konkurens Ataritól igazolt Jay Glenn Miner fejlesztette, az elnevezés spanyolul azt jelenti: barátnő – ezzel utalva arra, hogy igazi társat akartak létrehozni. A cél egy újgenerációs konzol megalkotása volt.
Boldog születésnapot Amiga!
santonio
10 éve, 5 hónapja és 4 heteLIKE!
c64fun
10 éve, 5 hónapja és 4 heteNeeeeeeee!!!!! De öreg vagyok! 😄
HBD Amiga, életem másik meghatározó gépe…
petrovicsz
10 éve, 5 hónapja és 4 heteNekem a Commodore világ teljesen kimaradt az életemből, nem is éltem még akkor. 🙂
De vannak ismerőseim akik mesélnek róla sokszor, mennyire jó játékok voltak akkor. Kár hogy nem tapasztaltam meg.
tommy
10 éve, 5 hónapja és 4 heteEz az aláírás a gépen nagyon menő! 😄
Jó lehetett anno tolni vele…
zender
10 éve, 5 hónapja és 4 heteRégi szép emlékek… 🙂 Nekem még volt 1200-asom, bár akkor már nem volt aktív a fejlesztés rá, de imádtam…
totyak
10 éve, 5 hónapja és 4 heteKoromból adódóan erről a gépről én lecsúsztam. Valahogy mégis olyan nosztalgikusan tudok visszatekinteni rá, mint ha én is végigtoltam volna a gép egész életciklusát a legjobb játékokkal. Pedig soha, egyetlen játékot sem játszottam ilyen gépen.
golem
10 éve, 5 hónapja és 4 heteMekkora név volt anno úristen. Manapság már nincs olyan kiemelkedő gyártó aki ilyen valóban ikonikus hardvert tudna gyártani.
nefaria
10 éve, 5 hónapja és 4 heteAmiga 500 egy igazi legenda! Én imádtam!