Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Fujitsu neve főként a hordozható gépek kapcsán, illetve a vállalati szektorból lehet itthon ismerős, de a vállalat rendkívül nagy erőket fordít az új technológiai megoldásokra is. Nemrég számoltunk be az okostelefonokhoz tervezett vízhűtésről, most pedig az egyre elterjedtebb ujjlenyomat-olvasót kívánják lecserélni. A Fujitsu Arrows NX F-04G néven érkező okostelefon ugyanis írisz-szkennerrel érkezik, mely a szokásos ujjlenyomat-olvasó funkcióit veszi át, tehát nem csak a készülék feloldására, hanem például a mobil-fizetés hitelesítésére is alkalmas.
A technológia nem igazán új, már néhány éve lehet hallani arról, hogy az ujjlenyomat-olvasó után ez lesz a trend, de a gyártók nem igazán erőltetik meg magukat, illetve többen rámutattak arra, hogy akár ezt a módszert is át lehet verni. A készülék egyébként 5.2 hüvelykes QHD kijelzőt, 3GB memóriát és Android 5.0-ás rendszert tud még felmutatni. Még egy ideig nem kell arra számítani, hogy a hazai szolgáltatók körébe is bekerülnek majd ilyen készülékek, de más piacon akár itthon is találkozhatunk majd ezzel a megoldással, hiszen a Windows 10 már alapból támogatni az írisz azonosítást.
kpal
11 éve, 4 hete és 1 napjaMár tudják mit építsenek a telóba , ettől nem vagyok elájulva.
xpforever
11 éve, 4 hete és 23 órájaCsak aztán legyen hatékonyabb, mint az iPhone ujjlenyomatolvasója.
willthawheel
11 éve, 4 hete és 22 órájaNekem ez már nagyon a jövő…😄
totyak
11 éve, 4 hete és 21 órájaCsak aztán gáz lesz, ha nem működik majd rendesen.
marduk
11 éve, 4 hete és 21 órájaAzért kisebb mértékben verhető át. Az írisz sokkal „egyénibb” mint az ujjlenyomat.
kpal
11 éve, 4 hete és 20 órájaVagy nyálminta az egyik biztos lépés. 😄
warriorautobot
11 éve, 4 hete és 18 órájaHmm… egész jól hangzik, bár kíváncsi leszek mennyire fog működni valós környezetben. Laboratóriumi környezet nem játszik.
paulmarlow
11 éve, 4 hete és 8 órájaEgy vaku villanás mióta laboratóriumi környezet?Másrészt úgy nem adnak piacra valamit hogy nem tesztelték volna valós környezetben/körülmények között.