A Cooler Master Silencio család bemutatása után ismét egy olyan szériát hoztunk el nektek, mely itthon mindenféle reklám nélkül nagyon népszerű, ennek pedig szerencsére nem csak az ár a oka. Egészen pontosan a Cooler Master K szériáról van szó, melyből itthon is jó néhány modellt lehet megvásárolni, ahogy pedig már említettük, ezt meg is teszik a hazai vásárlók.

Minden családunknak van egy rövid jellemzője, mely egyfajta jelmondat is lehet. A Cooler Master K széria tagjait a megfizethető ár mellett a nagyfokú bővíthetőség és a sokak számára nagyon szimpatikus agresszív kialakítás jellemzi. Természetesen tudjuk, hogy a felsoroltak közül az első a legfontosabb szempont, de sok felhasználótól hallottuk már, hogy a jó ár csak az első lépés volt, hiszen az árkategória belövése után előjönnek a további tulajdonságok, melyek között első a külső és a méret.
Mai főszereplőink tehát nem véletlenül kedveltek a hazai piacon is, mi pedig az egyik legnagyobb piacnak tartjuk a család által lefedett szegmenst, így próbálunk szélesíteni a kínálaton és az újabb modellek fejlesztése sem maradhat el. A széria további védjegyei közé tartozik a rácsos elülső kialakítás is, mely tovább javítja a légáramlást.

Ugyancsak közös nevezőnek számít a támogatott alaplapméretek listája, hiszen mindegyik K szériás házba Micro-ATX és ATX méretű alaplapok helyezhetőek el. Az árak kapcsán sem mondhatunk el sokat, hiszen a modellek nagyjából 10 és 13 ezer Ft között mozognak a hazai piacon, ami a tapasztalatok alapján abszolút versenyképes és megfizethető árnak mondható.

Blogjainkban szeretünk konkrét termékeket is megemlíteni, hiszen szerintünk így az olvasóink is hamarabb tudnak azonosulni egy-egy szerencsés választással. Ma három modellt hoztunk el nektek, akik néhány sorban megpróbálják majd bemutatni magukat. Elsőként a Cooler Master K280 mutatkozik be, mely valamivel 10 000 Ft fölött mozog a hazai piacon, cserébe pedig már előlapi USB 3.0 csatlakozást is kaphattok.

A kialakítás teljes mértékben igazodik a családhoz, így az agresszív és különleges vonalvezetés kedvelőinek is remek választás lehet ez a modell, sokaknak pedig a házhoz járó előlapi ventilátor is nagy segítség lehet.
A Cooler Master K350 azok számára lehet jó választás, akik a különleges külső mellett szeretnék, ha a különleges belső is megcsodálható legyen. Ezt a ház oldallapján elhelyezett átlátszó résszel biztosítjuk, melyet sokan még mindig a felsőkategória védjegyének gondolnak, de ez szerencsére már rég nincs így. Jelenleg a Cooler Master K380 a széria egyik legkomolyabb tagja, mely nagyon hasonlít a K350-es modellre. Az átlátszó oldallap mellett szintén található rajta egy előlapi USB 3.0 csatlakozó, a csomagban található LED-es ventilátor pedig egyből megteremti azt a hangulatot, melyet sokan jóval drágábbnak gondoltak eddig.