Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes, ám korántsem eget rengető részletek láttak napvilágot nemrégiben a The Witcher 3 kapcsán, a német GameStar ugyanis a fejlesztőktől szerzett részletekre hivatkozva világgá kürtölte, hogy Geralt szakálla a játék végéig dinamikus növekedésben lesz majd. Mivel az Eurogamer nem tudott belenyugodni ennyi információba, felkeresték Michal Platkow-Gilewskit, avagy a CD Projekt RED egyik vezető fejlesztőjét, hogy bővebben is beszéljen erről, így ő még hozzátette, hogy a változást az egyes helyszínek közötti utazgatás során érzékelhetjük majd igazán.
Ebből kifolyólag minél jobban megismerjük a játékot, minél több időt töltünk el vele, annál hosszabb lesz Geralt szakálla, de azért a fejlesztő mindenkit megnyugtatott, hogy Gandalf szakállának méretét azért nem éri majd el hősünk arcszőrzete. Sőt mi több, a csapat már most betervezett egy ingyenes Beard and Hairstyle névre keresztelt DLC-t az alkotáshoz, amivel megállíthatjuk a növekedést, sőt mi több, teljesen testre szabhatjuk Geralt arcszőrzetét, illetve frizuráját is, ha nem tetszik nekünk a ZZ Top-stílus.
wegh
10 éve, 10 hónapja és 10 órájaNeeeeee XD Ez mekkor ötlet. Kár, hogy nem lehet a végtelenségig növeszteni, milyen jól (???) nézne ki 1 méteres szakállal és hajjal 😄
marco
10 éve, 10 hónapja és 10 órájaRemélem mihamarabb lesz fülzsír és széklet fejlesztés is a játékokban és jön majd hozzá az AntiFekália and VattaPamacs DLC. Gyerekek, rohadtul fejlődünk…😄
rdave
10 éve, 10 hónapja és 10 órája(Fable 😄) Ezzel kellene minden játék fejlesztését kezdeni. Nem, nem viccelek. 😄
wegh
10 éve, 10 hónapja és 10 órájaAmíg nem fizetős DLC, addig jöhet bármi 😛 De az ötleteidet inkább külön szimulátor játékként tudom elképzelni XD (nem)
5t3v3nk3
10 éve, 10 hónapja és 8 órájaAzért egy harcos arcszörzetének növekedése igenis hangulatos elem..😄 Apróság, de épp ezek miatt lesz teljesebb a játék, Jó példa erre a GTA 5 papucsának effektje, nem figyelsz rá direktbe, de mikor észreveszed akkor WAOOW…😄
supermanvsbatman
10 éve, 10 hónapja és 7 órájabár úgy nézne ki mint mikulás
totyak
10 éve, 10 hónapja és 5 órájaDe miért csak a szakáll? Mi van a hajjal, meg mondjuk a körömmel, azokat vágja? Bár a hajra vannak utalások, de egyértelműen csak a szakállról van szó.
kpal
10 éve, 10 hónapja és 4 órájaMár csak a szagokat kellene megoldani hozzá 😄 😄 XD