Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Arról már nemrégiben olvashattunk, hogy a Rare veteránokból alakult Playtonic Games készítheti majd el a Banjo-Kazooie szellemi örökösét, de akkor még csak egy kis teaser képet mutattak nekünk a fejlesztők. Az EGX Rezzed-en a csapat tartott egy előadást melyben beszéltek a terveikről és két új képet is lelepleztek, melyek in-engine képek, azaz a játék motorjának jelenlegi állapotát tükrözik:
A Project Ukulele elnevezés még nem végleges, ugyanis a fejlesztők hasonlóan a Banjo-Kazooie-hoz a játék két új főszereplőjének a nevét akarják felhasználni, ám ez még nincs véglegesítve.
A főszereplők képességei nagyobb hangsúlyt fog kapni kalandozásik során, melyek kevésbé lesznek lineárisak.
A játékban lesznek gyűjtögetni valók is, melyek kibővítik az adott pályát, így a játékoson múlik milyen irányba halad előre. A pálya bővítésen kívül ezen tárgyak akár új pályákat is elérhetővé tesznek majd.
A játék teljes mérete valahol a Banjo-Kazooie és a Banjo-Tooie között lesz.
A csapat azt is elárulta, hogy májusban egy KickStarter kampányt indítanak a játékhoz.
wegh
10 éve, 10 hónapja és 1 heteNem a fejlesztés előtt érdemes inkább Kickstarterre vinni a projektet? Érdekes gondolat.
darkomen
10 éve, 10 hónapja és 1 heteA Kickstarter-re olyan projektek kerülhetnek ki amikből már bírnak mutatni valamit a fejlesztők.
A Playtonic Games nem a Kickstarter-re alapozza az egészet, ahogy azt a legtöbb indie fejelsztő csinálja, hanem támogatást gyűjtenek, hogy még jobbá tegyék a játékot és olyan dolgok is beleférjenek az anyagiakba, amiket önerőből nem tudnának megvalósítani.
wegh
10 éve, 10 hónapja és 1 heteÁh, most már értem! Tehát ők csak a plusz tartalmara gyűjtenek.
supermanvsbatman
10 éve, 10 hónapja és 1 hetenagyon szépek🙂!!!
warriorautobot
10 éve, 10 hónapja és 1 heteNagyon szép.
Majd azért videón is megnézném az egészet.
totyak
10 éve, 10 hónapja és 1 heteAranyosan néz ki, igazi rajzfilmes stílus, azokat szeretem.