Liam Robertson még december elején írt Twitter oldalán arról, hogy információi vannak egy törölt Metroid játékról. Akkor nem mondott sok dolgot, csak annyit tudni, hogy egy 3DS címről volt szó.
Most az Unseen64 oldalnak köszönhetően, akik ki nem adott játékokkal és bétákkal foglalkoznak, további információkat kaptunk, ugyanis meginterjúvolták Robertson-t.
A játék hasonló volt, mint az eredeti játék, tehát 2D-s oldalnézetes, ám 3D mélységgel kibővítve, tehát 2.5D-s játékról van szó.
A projekt észrevehetően eltérő művészeti stílust használt, melynek köszönhetően Samus alakja vékonyabbnak és atletikusabbnak hatott.
Robertson elmondta, hogy a 30 másodperces videóban látható volt, ahogy Samus végigfut a szinten, legyőzve néhány ellenfelet majd egy boss-fight következett.
Nem tudni melyik csapat készítette a játékot, ugyanis Robertson csak annyit mondott, hogy egy nagyon híres nyugati stúdió volt. A csapat anno bemutatta a prototípust a Nintendo-nak, ám a cég nem akart továbblépni ugyanis akkor még nem álltak készen, hogy a sorozatot ilyen irányba vigyék el. Ez volt 2012-ben így nem tudni, hogy azóta a Nintendo-nak milyen tervei vannak a sorozattal.
Ti örülnétek egy 2D-s Metroid játéknak?
kpal
10 éve, 11 hónapja és 1 heteMért ne , jó még a régi technika .
golem
10 éve, 11 hónapja és 1 heteNincs hozzá 3DS-em, de a játék tetszene!
vape
10 éve, 11 hónapja és 1 heteÉn örülnék neki, a régiek tetszettek.
supermanvsbatman
10 éve, 11 hónapja és 1 hetenem is annyira baj🙂
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteÉrdekes, hogy a Nintendo több téren is mer komolyan újítani, de egy játékot meg elkaszálnak, mert nem a jól megszokott séma szerint működik.