A film kalózokról, banditákról és Korea megalapításáról szól, utóbbi leginkább a legendák felől van megközelítve, de nem rugaszkodik el a valóságtól, viszont komolyságra csak annyira képes, mint a hasonló kategóriájú ‘A Karib-tenger kalózai’. Felvezetésben megismerjük a karaktereket, majd hamarosan a konfliktust okozó bálnát is. Igen, bálnát. A királyi katonák megzavarták a békés bálnát és „piciny” bébijét, ezért az igencsak bedühödött, aminek a kárát a fa szerkezetű hajó bánta, amit könnyedén tör darabokra, de nem is ez a gond, hanem amit utána tesz… Megeszi a királyi pecsétet! Ezt szállította a hajó az új ország neve mellett, avagy a tekercs mellett, amely Korea nevet tartalmazta.
Bálna legújabb ereklyéi egy királyi pecsét és egy kis zászló, ami szerencsétlenül esett.
Ezek után kénytelenek mindent megtenni, hogy visszaszerezzék, mielőtt a fejük bánná. A kalózok részben így kerülnek képe, mivel rákényszerítik őket is arra, hogy vadásszák le a bálnát. Így nincs mit tenni, Yeo-wol és legénysége a bálna után ered. A banditák pedig bevétel reményében erednek utána „Örült tigris”, avagy Jang Sa-jung vezetésével, akármiféle hal is legyen az a bálna, ők elfogják. Lényegében ennyi, hosszabban a két órás filmben keressétek. 🙂
A banditáknál felszerelésből ugyan van némi hiány, de lelkesedés a toppon!
Korábban már említettem, hogy nem egy komoly film, de ez nem is baj. Többnyire laza és humoros, időnként komolyodik csak el, romantikát pedig csak nyomokban tartalmaz, ettől nem kell félnie azoknak, akik nem kérnek belőle. 🙂 Néha kissé zavarosnak tűnik, de a valóságban teljesen egységes, csupán hozzá kell szokni a történetvezetés stílusához, ami abszolút illik a filmhez. Humora néha aranyos, néha bugyuta, de ez is jól áll neki.
A fő kalózcsapat.
A színészek teljesítményére sem lehet panasz. A többségében komoly Yeo-wol-t játszó Son Ye-jin már többször bebizonyította, hogy remek színésznő, most is ügyes. Ahogy Jang Sa-jung szerepében lévő Kim Nam-gil is jól hozza a komolytalan bandita vezért. Aki még többet szerepel, az Chul-bong, akit Yu Hae-jin alakít. Ő egy csapnivaló kalóz és bandita, de valóban csapkodják is érte a film során. 😀 Megjelenés terén is remekkel a film. A gyönyörű tájképek mellet szépen kivitelezett robbanásokat is kapunk eleget, ahogy a lassított felvételekből sem lesz hiány, amiből egyszer viccet is csinál a film.
Azt hiszem ideje menni.
Összességében a ‘The Pirates’ nem korszakalkotó, csak egy szórakoztató, látványos és aranyos film, ami érdemes lehet megtekintésre. Én remekül szórakoztam rajta, bár ez abból is adódik, hogy ‘A Karib-tenger kalózai’-t is szeretem és ez papíron hasonló film volt, de szerencsére nem olyan, mintha csak egy olcsó másolata lenne, teljesen más a végeredmény. Szóval élveztem a filmet és felkerült virtuális filmlistámra, ahol azok foglalnak helyet, amelyeket időnkét ismét előveszek, ráadásul Son Ye-jin teljesen levett a lábamról, mind alakításban, mind szépségében és azóta egy remek (romantikus) drámát is láttam tőle, a 2004-es ‘A Moment to Remember’-t. Azt is szintén ajánlom megtekintésre, hiszen a 8,3-as imdb pontszám nem a semmiért jött össze. 🙂
eltohn
11 éve, 18 órája és 54 perceIlyen típusú filmeket nem szoktam nézni de ehhez nagyon meghoztad a kedvem!😄
Rálesek!
golem
11 éve, 10 órája és 8 perceEredeti cím nagyon adja!😄
Szerintem ezt meg fogom nézni, igen jó kis kritikát írtál róla!
wegh
11 éve, 9 órája és 19 perceÉrdekesnek tűnik, lehet belekukkantok. Te tényleg ismered ezeket a színészeket? 😮 😛
rdave
11 éve, 9 órája és 12 perceJah, már vagy egy filmje. 😄 Én még az amerikai színészek nevét is nehezen jegyzem meg, nemhogy ezeket az ázsiai neveket… 😄 Son Ye-jin neve maradt csak meg, de őt már láttam másik filmben, többieket gyors lenéztem imdb-ről. 😄
marco
11 éve, 9 órája és 11 perceEz a leírás teljesen komoly amúgy? Vagy irónikus az írás?
rdave
11 éve, 9 órája és 8 perceEz egy picit fájt, felért egy virtuális pofonnal. 😄 Semmi irónia, komolyan írtam. 🙂
marco
11 éve, 9 órája és 3 percePont azért kérdeztem, mert olyan élménnyel írtad hogy már nem voltam benne biztos hogy lehet valóban ilyen jó a film! 🙂
rdave
11 éve, 8 órája és 40 perceLehet picit elkapott a hév, de tényleg nem egy rossz film. Nincsenek benne igazán mély gondolatok és hatalmas fordulatok, de azt hozza is, amit akart, szórakoztat. 🙂 Talán a két órás játékidő már sok lehet a végére, de én például nem unatkoztam közben. 🙂
marduk
10 éve, 4 hónapja és 3 heteValójában ezt a filmet Kim Dzsongun forgatta, és az összes szereplőt Kim Dzsongun játssza.
rdave
10 éve, 4 hónapja és 3 heteNem bánom, amíg a Son Ye-jin nevű alteregója így néz ki… 😄 Egyébként megveszem az észak-koreai menekült, Hyeonseo Lee könyvét. 😄
rdave
9 éve, 3 hónapja és 1 heteUpdate: Leszinkronizálták a filmet! Sajna nem hibátlan, eléggé tévés minőség, de ajándéklónak… Hát na, lényeg, hogy él az a ló!
ryuthestar
9 éve, 3 hónapja és 1 heteMost nézem, ebből van a covered is. 😄 Feliratot dobj már át majd privátban légyszíves, aztán majd meglesem valamikor. 🙂