Eljött végre az a pillanat amikor a Ti segítségeteket kérjük ahhoz, hogy a játék még jobb lehessen, igazán olyan space shooterként jelenhessen meg a végleges verzió, amit szerettek, hiszen elsősorban nektek készül az Escape Velocity.
Mielőtt továbbmennék, kérlek kattints és gyere velünk bétázni! EZEN A LINKEN tudsz bejelentkezni a bétára, és mi küldünk neked egyedi kulcsot, amivel a Google Play-ből eléred a játékot!
Mondd meg Te, mi legyen a játékban!
A játékmenet alapvető funkciói körüli munkák végére értünk, most következik a legkedvesebb fázis, a harcrendszer finomhangolása. Fontos, hogy a végleges játék mindenki számára kellő kihívást adjon, emellett ne váljon lehetetlenül nehézzé a játék. Minden pályatípusra beépítettünk egy-egy harcmenetet, mely már az izgalmas procedurális rendszerben működik – vagyis még mi magunk sem tudjuk, hogy adott ellenfél után mi következik 😉 – így láthatjátok a játék lényegét!
Nagyon fontos számunkra az a visszajelzés amit tőletek kaphatunk a teljes játékra nézve. A reakcióitok kielemzésére építjük majd ki a végleges játékmenetet, tehát ne kíméljetek minket! A harcrendszer véglegesítése az alapján kerül kialakításra amiket ti jeleztek, javasoltok nekünk!
Csak a Game Channel tagoknak!
Minden Game Channel tag igényelhet bétakulcsot és amennyit csak tudunk, ki is osztunk! Fontos hogy sehol máshol nem lehet ilyen kulcshoz jutni, kizárólag a fent már megadott linken, tehát EZEN A LINKEN!
Segítségeteket a Game Channel-el együttműködésben honoráljuk is! Hamarosan egy kérdőívet teszünk közzé, ahol néhány kérdés megválaszolása után GC kreditekkel lesztek gazdagabbak (nem tudjuk pontosan mennyit adnak marcoék, de valami 10 és 100 közötti kreditről hallottam ;)) valamint meglepetésként kiválaszthatjátok a GC hajóját ami csak a GC accounttal rendelkező játékosoknak lesz elérhető az éles verzióban a hangárban!
Az űr Téged is vár, Parancsnok!
A bétában három pályatípuson tehetitek próbára képességeiteket, nagyjából hasonló nehézségű ellenséges hullámok mellett. A hajónk fegyverzetének hangolása is fontos feladat és természetesen ebben a témában is számítunk a Ti véleményetekre! A béta minden Game Channel tagnak ingyenes és exkluzív lehetőség, ne felejts hát bétakulcsot igényelni most!
Kétségbeesni akkor sem kell ha már lángokban áll a járgány, csak hívnod kell a droidjaidat! 😉
A hajtőművek feldübörögtek, kezdődjön hát a harc!
vape
10 éve, 11 hónapja és 1 heteNagyszerű lehetőség hogy bele tudunk szólni bármilyen szinten is egy ilyen fejlesztésbe, köszönjük!🙂
eltohn
10 éve, 11 hónapja és 1 heteNem lesz rossz játék azt már képekről is látni. Kicsit talán sötét de gondolom csak a képen.
Nem Play-ezek sajnos így nem tudom tesztelni.🙁
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteA játék hosszabb tesztelése után több észrevételem is akad. Nem kritika, de ha már bétázunk, akkor leírom.
Az egyik legfontosabb az irányítás és lövés kérdése. Nekem valahogy nehézkes egyszerre irányítani és lőni az űrhajóval, éppen ezért automatikus lövésre állítottam be, de az meg úgy túl könnyű. A hajó lassan mozog, sokat kell mozdítani az ujjam, hogy arrébb menjen (ez lehet szándékos, mert láttam, hogy lehet a hajót fejleszteni), jobb lenne, ha fürgébben mozdulna az irányításomra.
Ami kifejezetten idegesít, hogy ha felemelem az ujjam, bejön a küldetést mutató képernyő. Márpedig sűrűn felemelem, éppen a nehézkes hajó mozgásból adódóan. Ilyenkor szerintem célszerűbb lenne, ha az űrhajóm azon a ponton maradna, ahol hagytam és haladna előre. A menü rész meg gombnyomásra jönne be, amolyan pause funkcióként.
Megfigyeltem, hogy nincs zene a játékban, hiába van a menüben beállítva, illetve némelyik hajók kilövésekor nincs hang. Ilyen pl. az a 4-es kis raj, amik alulról jönnek.
Néha eltűnnek az ellenséges hajók. Ez általában akkor fordul elő, amikor nem sikerül kilőnöm őket, visszafordulnak, lőnek egyet, majd eltűnnek. Lehet ez is szándékos, hogy ne folyamatosan ugyanaz a hajó térjen vissza, ha a játékos béna és nem tudja kilőni.
A különböző típusú ellenfelek könnyen kiismerhetőek. Mindig ugyanazokat a manővereket végzik, rögtön tudom, hogy hova kell helyezkednem, ha nem akarok találatot kapni.
Hirtelen ennyi mondandóm volt.
mnorbi
10 éve, 11 hónapja és 1 heteSziasztok!
Én is jelentkeztem a bétára, sikeresen le is szedtem az appot, de sajnos nem indul el nálam, ezzel a hibaüzenettel dob ki: „Sorry! The applicationEscape Velocity (process com.Otterworks.Escape_Velocity) has stopped unexpectedly. Please try again.”
Telefon: Motorola Milestone 2
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteSzia Mnorbi!
Próbálj egy teló újrainditást.
Köszii 😉
mnorbi
10 éve, 11 hónapja és 1 heteSajnos az is megvolt, de az se segített! 🙁
Android 2.3.4 van a telón, az nem lehet gond?
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteSajnos meg kell várjuk a holnapot. „Este van, feljött a hold!” 🙁
mnorbi
10 éve, 11 hónapja és 1 heteA fenébe, finoman mindig elzavarnak innen! 🙂
marco
10 éve, 11 hónapja és 1 heteNeeeeeeeeem, én nem szoktalak. 🙂
mnorbi
10 éve, 11 hónapja és 1 heteBiiiiiiiiiztos? 🙂
És mikor nem, hét elején, közepén, vagy a végén? 😄
mnorbi
10 éve, 11 hónapja és 1 heteMég annyit, hogy mikor indítanám az appot, gondolkodás nélkül, szinte amint megérintem az ikont, azonnal feldobja a hibaüzenetet.
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteIgen, az lenne az alap elképzelés, hogy minél jobban belelássatok a fejlesztésbe, a PlayIT-n tapasztaltakból rengeteget tanultunk, és még ezután is sok munka vár ránk, amiben számítunk a segítségetekre, úgyhogy minél részletesebb a visszajelzés, annál jobb an örülünk neki.
Köszönjük!
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteKöszönjük a kimerítő elemzést, az ilyeneket szeretjük legjobban a fejlesztés ezen szakaszában! 🙂
Többen jeleztétek, hogy nehézségeitek vannak irányítással, úgyhogy ezt mindenképpen kezelni fogjuk. Jól átláttad, hogy a hajó manőverező képessége fejleszthető, de abban is egyet értünk, hogy ez nem mehet a játékélmény rovására, úgyhogy ezen változtatni fogunk. Remélhetőleg a folyamatosabb és gördülékenyebb irányítás mellett a pause-menü is használhatóbbá válik. Amennyiben ezek után is gondok lesznek vele, mindenképpen átalakítjuk a működését.
Természetesen a zene még készül, semmiképpen sem maradhat ki. 🙂
Mások is jelezték az eltűnő raj problémáját, mindenképpen javítani fogjuk és rövidesen sokkal több, és változatosabb koreográfiájú ellenséghullám is bekerül a játékba, amint sikerült őket megfelelően kiegyensúlyozni és beilleszteni a játékmenetbe, a jelenlegiek pedig többségében kikerülnek majd, így – terveink szerint – mindkét általad vázolt probléma megoldódik.
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteSzia!
Köszönjük, hogy jelentkeztél a bétára. Az összeomlásokról és hasonló esetekről a Google Play részletes jelentést küld nekünk. Erről az esetről még nem kaptuk meg az információkat, de amint megérkeznik, tüzetesen áttanulmányozzuk, mi is történhetett.
Az operációs rendszeredet említetted, és valóban előfordulhat hogy az lehet a hiba oka, de pontosabbat akkor tudunk majd mondani, amikor megkaptuk és áttanulmányoztuk a jelentést.
mnorbi
10 éve, 11 hónapja és 1 heteOffline játszok, így erről nem fogtok szerintem jelentést kapni, de akkor mindjárt benyomom a netet, és küldök egy jelentést nektek! 🙂
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteEz remélhetőleg sokat fog segíteni 😉
Köszi 🙂
mnorbi
10 éve, 11 hónapja és 1 heteEl is küldtem, remélem megkapjátok, és hasznotokra lesz! 🙂
Igazán nincs mit! 🙂
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteMa munka közbeni szabad perceimben tovább játszottam a játékot, így újabb észrevételeim is vannak.
Az egyik a bolt részhez kapcsolódik. Hiába van elég kreditem, jelen esetben most éppen 2420-at mutat a számláló, nem reagál a fejlesztésre. Rányomok pl. a pajzsra, ami 1600 kredit, de nem veszi meg, pedig nincs tele a pajzsot jelző lila csík a leírásnál, tehát ha jól sejtem engednie kellene megvenni. És ez sűrűn előforduló probléma. Ha többször megnyomom a gombot, akkor meg előfordul néha, hogy kétszer is megvesz valamit, mert kifutja a kreditből. De nem csak a fejlesztés gombokat érzékeli nehezen a játék, hanem az egyes fejleszthető dolgok leírásai sem mindig jönnek be, ha rájuk nyomok.
Másik, amit észrevettem, hogy néha, egyes hajófajták képbe érkezése előtt alul a képernyőn egy pillanatra felvillan a hajó képe. Ebből pedig rögtön tudom, hogy milyen hajó fog érkezni. Pl. a zöld űrhajóval, ami a kép jobb oldalán szokott bejönni, sűrűn előfordul ez a dolog nálam.
Illetve lenne egy kérdésem is. Kristályt hogy lehet szerezni? A Boltban látom, hogy jelenleg 20 kristályom van, illetve kristály csomagokat lehet vásárolni (gondolom az rendes pénzbeni ár, ami az egyes csomagok mellett fel van tüntetve). Játék közben hol találok? Lehet elkerülte a figyelmemet valami.
Ehhez kapcsolódik még egy probléma. Amikor háromszor kilövik ahajómat, a játék felajánlja, hogy vegyek javítódrónt 20 kristályért. Elvileg van is pont 20 kristályom, de hiába kattintok a +1 Drón gombra, semmit nem reagál.
És végül még egy kérdés. Hogyan juthatok különböző színű nyersanyagokhoz. Feltételezem az a nyersanyag, ami akkor keletkezik, amikor kilövök egy ellenséges hajót. Nálam az mindig kék.
Természetesen, ha valami olyasmit jelzek hibának, ami nem az, vagy direkt van úgy, illetve butaságot kérdezek, akkor elnézést, én csak a tapasztalataimat írom le, nem tudhatom, hogy milyennek álmodtátok meg a játékot.
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteKöszi 😉
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteKöszönjük a kitartó tesztelést!
A Bolt GUIban lévő hibákat mások is jelezték, javítani fogjuk őket. A hajó felvillanást mi is észrevettüka minap, szintén egy nem kívánatos viselkedés és mindenéppen kezdünk vele valamit.
Kristályt IAP segítéségével lehet szerezni, amelyet a játék jelenlegi állapotában kikapcsoltunk, nehogy kellemetlenség érje a bétázó játékosokat. Ezen kívül küldetések „túlteljesítésével” lehet farmolni. Egy küldetés 3. csillagának megszerzése után a pályára felvehető kristály csomagok érkeznek, amelyekből ingyen kristályhoz lehet jutni, így érdemes bennmaradni a 100% után is. Jelenlegi verzióban azonban még ezt a lehetőséget sem élesítettük, de a következőben már elérhető lesz. Terveink szerint a +1 droidon, és egy-két exkluzívabb hajón kívül minden elérhető lesz kristály felhasználása nélkül is, így a kredit az elsődleges valuta a játékban.
A következő verzióban várhatóan kitisztul a nyersanyagokkal kapcsolatos működés is. Ez adja a játék taktikai magvát. Az eléképzelés az, hogy az egyes fegyverek egy bizonyos színű ásványt fogyasztanak, egy másikat pedig termelnek mikor használjuk őket, így egyfajta láncolatot, vagy hálót alkotanak. A potensebb fegyverekért tehát a gyengébbeket kell használni. Az alapfegyvernek nincs szüksége nyersanyagra, és kéket termel, amelyből a második fegyver-osztályt sütheted el és így tovább. A kezed felemelésekor látható taktikai menüben váltogathatsz az egyes fegyverek között, és hamarosan – a napokon belül érkező újabb verzióban – tisztább képet is kaphatsz a láncolat működéséről.
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteEgy apróság, ami még csak ma tűnt fel. A hírnév jelző mellett van egy gomb, ami feltölti a készleteket. Jó lenne, ha arra rányomva megkérdezné, hogy valóban akarod e (nem csak véletlenül nyomott rá az ember).
Egyébként azok a földi rakétakilövő állások nagyon tetszenek a játékban, azok mindenképpen maradjanak benne. Néha megnehezítették a dolgom, mikor ellenséges hajó is jött, közben meg a hőkövető rakéta is a nyomomban volt.
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteSzia
Megkaptuk a jelentést, köszönjük.
Úgy néz ki, hogy sajnos az egyik, általunk használt beépülő modul, már nem kompatibilis a régebbi Android verziókkal, mint amilyen neked is van, legnagyobb bánatunkra nem tudsz majd játszani, legalábbis nem erről a készülékről.
Mindenesetre már így is nagyon sokat segítettél nekünk, mert eddig nem ismertük ezt a korlátozást.
Köszönjük, és a későbbiekben, ha úgy adódik, számítunk majd a további támogatásodra.
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteIgen, ezt már mások is jelezték, úgyhogy meg is valósítottuk, a hamarosan érkező új verzióban már benne is lesz. 😉
Örülök, hogy tetszettek a rakétakilövők, mi is szeretjük őket 🙂
mnorbi
10 éve, 11 hónapja és 1 heteÖrülök, hogy segíthettem, azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem fog futni 2.3-on, mert egyenlőre nem lesz lehetőségem másik készülékkel tesztelni, amit nagyon szerettem volna! 🙁
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 1 heteÚj frissítés érkezett az Escape Velocity-hez!
Szerezzétek be a szokásos helyről, és várjuk az észrevételeket!
Javítottunk sok hibát, és a javaslataitok alapján megváltoztattunk néhány dolgot:
* A hajó gyorsabban manőverezik, jobban irányítható – ezzel együtt kikerült a játékból az irányíthatóság fejlesztése, kezdettől fogva a lejobban irányítható hajóval indulhattok
* Bővítettünk az oktató módon, és újra is játszható a beállításokban található „Oktató mód” gomb segítségével
* A hangár új kezelőfelületet kapott
* A energiatárak feltöltése gomb ezentúl biztonsági kérdést dob fel, hogy elkerüljük a nehezen megszerzett kreditek véletlen elköltését.
* A küldetések ezentúl reális mennyiségű – sokkal kevesebb kreditet adnak.
* A hajókon ezentúl egyértelműbben látszik a boltban ha már megvásároltátok őket.
* Sok új ellenséghullámot és fegyvert élesítettünk, de az egyesúlyuk beállítása még folyamatban van
* Az elérhető fegyverek megjelennek a képernyő jobb felső sarkában
* A taktikai képernyőn a fegyvereken látható, hogy milyen energiából mennyit fogyasztank és mennyit termelnek a velük kilőtt hajók.
* Változtattunk a fegyverek sorrendjén és egyesúlyán
* Egyszerűsítettünk a Droid vásárló felületen, ezentől megjelenik hogy éppen mennyi kristályotok van.
* A küldetések teljesítése után érdemes a pályán maradni, mert ingyen kristályokat lehet felszedni.
* Javítottuk az eltűnő ellenséget
* Javítottuk azt a hibát, amikor a létrejövő ellenségek egy pillanatra megjelentek a képernyő alján és akár meg is sebezhették a játékos hajóját?
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 heteNekem csak az lenne a kérdésem, hogy a frissítést hogy tudom leszedni? Belépek netre, gondoltam automatikusan küldi a Play a frissítést, de nem. Mentem Google+-ra, kattintok a frissítés linkjére, ott meg csak arra tudok rámenni, hogy tesztelő leszek. Rámegyek, de semmi nem történik. Töröljem a játékot és szedjem le újra és akkor már a frissítéssel együtt jön?
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 6 napjaÉrdekes probléma…
A letörlés és az újretelepítés mindenképpen segíteni fog. A jövőben még tesztelnünk kell a frissítési mechanizmust, hogy ezt ne kelljen többször megcsinálni, de egyelőre marad a reinstall.
totyak
10 éve, 11 hónapja és 5 napjaTegnap sikerült működésre bírni a frissített változatot. Kissé fura megoldás, hogy törölni kell a régit és utána leszedni az újat, de megoldottam. A hajó irányítási tökéletes lett, nekem éppen megfelelő, ennek nagyon örülök. Viszont az ellenfelek brutál erősek lettek és kemény hullámokban támadnak. Seperc alatt elvesztem a 3 életemet, anélkül, hogy a kihívást teljesíteni tudnám. Tudom, hogy pl. én is az ellenfelek nehezítését szorgalmaztam, de most meg szerintem kicsit túl erősek is lettek. De azért várjátok meg a többi tesztelő véleményét is. Nagyon tetszik, hogy most már több ellenséges űrhajó van, ez jó irány, is eddig még nem sikerült kiismernem a mozgásukat, bár bevallom, az új kiadással eddig nem volt időm olyan sokat játszani.
További tesztelés után többet is mondok majd, persze ha lesz mit.
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 4 napjaKöszönjük a kitartó és hasznos teszteket! Nagyon sokat jelentenek ezek a visszajelzések.
Sajnos még nem teljesen tiszta a Google Play frissítési mechanizmusa. Elméletileg automatikusan frissülnek az alkalmazások – illetve beállítható opció – de nem látunk rá módot, hogy ennek elindulását közvetlenül befolyásoljuk, vagy kiváltsuk (pl.: az egyik tesztkészülékünkkön automatikusan frissített az új verzióra, a másikon nem) így nem az újratelepítés az alapvető megoldás.
A játék egyesúlyán még mindig állítgatunk, sok új hullám fog még bekerülni. Igyekszünk kiépíteni egy folytonos nehezedést egy-egy meneten belül is, ami mind az ellenfelek jellegében, mind az erejébe megmutatkozik. A játékban a fejlődést úgy ütemezzük, hogy ahogy összegyűlik a pénz a fegyverek fejlesztésére, egyre messzebb és messzebb jutnak majd a játékosok és egyre keményebb ellenfelekkel tudják felvenni a harcot, tovább életben maradnak és egyre nehezebbb kihívásokat tudnak teljesíteni. Emelett persze a megfelő taktika is fontossá válik, a fegyverek és energiák egymásra épülése miatt, aminek a helyes használatával előnyre lehet szert tenni a rendszer ellen. Természetesen a megszezett hírnévvel tovább nehezednek a küldetések is.
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 2 napjaSziasztok!
Az Escape Velocity sikeresen élesbe állt. Az alábbi linkről immáron elérhető a PlayStore-ból:
https😕/play.google.com/store/apps/details?id=com.Otterworks.Escape_Velocity?
Köszönjük nektek azt sok-sok észrevételt amivel segtetettek jobbá tenni a játékot. 😉
A jövőben is számítunk rátok. 😉
Nemsokára jövünk a következő blog bejegyzésünkkel itt a GC-n, és ez nem fenyegetés hanem igéret. 🙂
otterworks_blogger
10 éve, 11 hónapja és 2 napjaOopsz, elrontottam a linket 🙂
https😕/play.google.com/store/apps/details?id=com.Otterworks.Escape_Velocity
tommy
10 éve, 11 hónapja és 2 napjaVárjuk! 🙂