Mielőtt lefeküdnénk, okostelefonunkon beállíthatjuk az ágy hőfokát, ráadásul az ágy másik felén, párunk egyedi hőmérsékletet állíthat be, alvás közben pedig számos adatot rögzít rólunk. A Luna idővel megismer minket és számos arra alkalmas eszközzel képes kapcsolatot teremteni, így lefekvéskor képes lekapcsolni a lámpákat, ellenőrizni, hogy zárva vannak e az ajtók és beállítani a megfelelő szobai hőmérsékletet.
Reggel ahogy kipattanunk, képes parancsot adni a kávéfőzőnek egy finom kávé elkészítésére, átállítani a hőmérsékletet, vagy akár valamilyen más okoseszközt bekapcsolni. A projekt még fejlesztési stádiumban van, de az Indiegogo oldalán már a célként kitűzött összeg 240 százaléka is összegyűlt, így látszólag semmi akadálya annak, hogy augusztus környékén mérettől függően 200 és 230 dollár (55-65 ezer Ft) közötti áron megvásárolható legyen a termék.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az elmúlt néhány évben annyi minden okosodott meg körülöttünk, hogy sokan már követni sem tudják ezt a tempót, pedig a folyamat még messze nem ért véget és sok fölösleges és bolond ötlet között még mindig érkeznek megfontolandó megoldások. Talán ezekhez tartozik a Luna is, mely tulajdonképpen egy olyan matrachuzat, ami felokosítja a fekvő alkalmatosságunkat. Segítségével ugyanis rengeteg információval gazdagodunk alvási szokásainkról, illetve elég sok mindent képes automatizálni a lefekvéssel és a felkeléssel kapcsolatban.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 3 heteEz még pont értelmes dolog és hasznos is .
5t3v3nk3
10 éve, 11 hónapja és 3 heteÖhöhöh..😄 Ez egy jó ötlet, nekem meg megszaladt a fantáziám..XD
kpal
10 éve, 11 hónapja és 3 heteAz alap hogy mind extra működjön. 😄
warriorautobot
10 éve, 11 hónapja és 3 heteNem rossz elképzelés, bár én elsőnek egy nagy baromságnak gondoltam. 😄
Viszont akkor gondolom mindenek a hálózaton kell lennie hogy tudja is ezeket figyelni. Mert azt nem hiszem hogy egy szimpla 12 ponton záródó ajtó már alapból támogatná-e ezt a funkciót. 😄
totyak
10 éve, 11 hónapja és 3 hetePontosan ugyanaz jutott eszembe nekem is, mint WarriorAutobot-nak. Az egy dolog, hogy megvesszük a drága huzatot, de ennek az érdemi működéséhez okos kávéfőző, okos zár, meg még több dolog kell. Ez egy vagyon lenne.
Ha be is ágyazna utánam, akkor viszont szavam nem lenne 😄