Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lassan mindenféle beszámoló megérkezik a tavalyi évet illetően, legutóbb például a grafikus kártyák piacának tavalyi teljesítményéről kaptunk egy átfogó képet, melyből kiderült, hogy a 10 százalékos csökkenés ellenére nem panaszkodhatnak a gyártók. 2013-ban ugyanis sokat erősödött ez a piac, így 2014-es évre jellemző különféle negatív hullámok okán nem is várhattuk azt, hogy tovább nő a piac, de az ASUS mellett a Gigabyte és az MSI sem panaszkodhat. Az ASUS például 5 millió grafikus kártyát szállított le a 2014-es esztendőben, ezzel pedig továbbra is a legnagyobb grafikus kártya gyártónak mondhatja magát.
A Gigabyte 3.6 millió kártyát tudott leszállítani, mely 200, 000 darabbal kevesebb, mint az azt megelőző évben, de ettől függetlenül továbbra is erősek ebben a szektorban. Őket követi az MSI, mely 2.8 és 3 millió darab közötti szállítást tudott felmutatni, Kínában pedig a Colorful-hoz hasonlóan több hazai gyártó is jó évet zárt. Nekik főként azzal van továbbra is gondjuk, hogy kitörjenek az országhatár mögül, de erre még várniuk kell, hiszen semmi olyat nem tudtak eddig felmutatni, mely vonzó lehet például egy olyan számára, aki az ASUS-hoz szokott.
wegh
10 éve, 11 hónapja és 3 heteElég nagy az ASUS előnye ebben a piacban 😮 Majdnem másfél millióval vezet.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 3 heteSokan temették vga-at hogy jönnek cpu-ba integrált cuccok ,de azok se lesznek olyan erősek mint akár egy középkategóriás vga.
totyak
10 éve, 11 hónapja és 3 heteEgyszer vettem ismeretlenebb márkát, meg is lett a böjtje. Inkább párezressel többet áldozok, de márka legyen. Asus, MSI, mindegyik kiváló.
xpforever
10 éve, 9 hónapja és 2 heteAz Asus sikeréhez én is hozzájárultam 😄