Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Láttam, hogy az oldalon még nem írtatok róla, így gondoltam egy rövid bogbejegyzésbe megemlítem, hogy az Origin On the House programján keresztül mindenki ingyen szerezheti be a Theme Hospital című klasszikus stratégiai játékot. A kicsit idősebb gamereknek valószínű, hogy nem kell bemutatnom a játékot, de a fiatalabbak kedvéért azért írok róla pár szót. Nos, a Theme Hospital egy 1997-ben, az Electronic Arts által kiadott, és a Bullfrog Productions által készített stratégiajáték. A Theme sorozat tagja. Mint, ahogy a címbe is benne van, egy kórházat kell majd benne menedzselnünk. A játék a nehéz gazdasági szimulációt, üde humorral (Pl. vicces betegségek), és aranyos grafikával oldja. A játék hibájának az idegesítő hangokat mondanám, és azt, hogy a játék, a végére frusztrálóan nehéz lesz. Összességében azonban nagyon jó élményt tud nyújtani még így 18 év után is.
Egy szó, mint száz a Theme Hospital egy igazi klasszikus, amit még mai szemmel is lehet élvezni, és kár is lenne ingyen kihagyni. Mindenkinek ajánlom, hogy tegyen vele egy próbát.
Szeretném azt is megemlíteni, hogy a Magyaritások.hu oldalról le lehet a játékhoz tölteni a magyarítást is, és így magyarul is élvezhetjük a játékot.
wegh
10 éve, 11 hónapja és 4 heteKöszi, hogy szóltál, be is szerzem 🙂
willthawheel
10 éve, 11 hónapja és 4 heteJó érzés volt haverom pofájába röhögni, aki nemrég vette meg steamen..😄
marco
10 éve, 11 hónapja és 4 heteJófejség hogy szóltál, thx!
neurotic
10 éve, 11 hónapja és 4 heteJó cucc, én már behúztam. Miután feltettem és elindítottam azt kell mondjam, hogy ez a játék még most is remek és szórakoztató, olyan volt vele játszani mint régen. Pedig azért eltelt már pár év, de ez a játék remekül öregszik. Arra meg már nem is emlékeztem, hogy milyen jó zenéje van 😄
ronalddo
10 éve, 11 hónapja és 4 heteNagyon köszi a tippet!🙂
golem
10 éve, 11 hónapja és 2 heteKéne egyet játszanom vele…