Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Volition ugyan a tengerentúlon már tegnap elérhetővé tette a Saints Row: Gat Out of Hell-t a rajongók számára, az európai fanatikusok azonban még várnak a premierre. Ennek megfelelően igencsak nagy aktualitása van az alábbi mozgóképnek, ami egy vagány gameplay felvétel lett, középpontjában a Saints Row 4 önállóan futtatható pokoli kiegészítőjének első 35 percével.
Az alábbi mozgókép egyébiránt a játék PlayStation 4-es változatából lett kivágva, ezáltal azt is megmutatja, hogy miként fest majd az alkotás egy újgenerációs konzolon.
tommy
10 éve, 12 hónapja és 2 napjaNa majd éjjel nekiállok!
mordorer
10 éve, 12 hónapja és 2 napjaNem spoilerezem le magamnak szándékosan! 😄
rdave
10 éve, 12 hónapja és 2 napjaBe kell vallanom, hogy tegnap felkerült netre és lecsunyálkodtam, de eddig minden Saints Rownál ezt tettem, majd beszereztem DLC-ikkel együtt. Viszont most először kételkedem benne, hogy kell-e ez nekem. 3 és a 4 is hasonló volt, de azért volt annyi benne, hogy más élményt adjon, viszont most nekem ez olyan, mintha a 4-el játszanék, hiába más a téma. Igaz csak DLC, de akkor is… A How the Saints Save Christmas sima kieg volt a 4-hez, de sokkal érdekesebb, ennek is valami olyan érzést kellene keltenie, hogy ez azért új. Lehet csak nagyon olcsón szerzem be, hogy meglegyen ez is, de én már inkább egy új nagyrészt várok.
totyak
10 éve, 12 hónapja és 1 napjaNem írok véleményt, nehogy valakit megbántsak, akinek tetszik a játék. Maradjunk annyiban, hogy kivételesen egyetértek az újságírói pontozással.
rdave
10 éve, 12 hónapja és 1 napjaFolytattam: Ahogy játszom egyre zavaróbb, hogy nincs benne zene, csak alkalmilag felszólal, ha kell küldetéshez… Ez így nekem nagyon üres, azt hittem nyomatják majd végig a metált. Meg ez az első 35 perc már úgy egyharmada a játéknak, ha a mentés jól írja, legtöbb küldetés pedig egyhangú. Nem értem miért különfutó kiegként jött, ez így harmatos, olcsóbban jöhetett volna a 4.-hez dlc-ként, akkor legalább normális soundtrack is lenne.