Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Acer idén számos innovatív eszközzel érkezett meg Las Vegas városába, a számítógépes piac mellett pedig nem szabad elmenni a gyártó új okostelefonjai mellett sem, hiszen ezen a piacon is találkozhatunk a gyártó különleges megoldásaival. Az Acer Liquid Jade S például a Jade széria méltó trónörökösének tűnik, melyet nem csak a külső támaszt alá. Az Android 4.4-es rendszert ugyanis egy nyolcmagos MediaTek MT6752M processzor hajtja majd, ami igen impozánsnak tűnik és gond nélkül boldogul majd el a később érkező 5-ös rendszerre feltelepített legbrutálisabb játékokkal is. A készülék számos érdekes és innovatív funkciót is kapott, melyek közül a kamera hangutasítása tűnik a legérdekesebbnek. A készülék ugyanis a "Cheese" vagy "Selfie" szavakra reagálva automatikus vált a hátlapi és az előlapi kamera között. Előbbi egyébként 13, míg utóbbi 8 megapixeles. A másik érdekes megoldás a hybrid microSD dual nano-SIM foglalat, mely lehetővé teszi, hogy az épp nem használt microSD foglalatba egy második nano-SIM kerüljön.
A 4,5 hüvelykes qHD kijelzővel szerelt Acer Liquid Z410 4G is impozáns belsőt kapott, hiszen esetében egy négymagos megoldásról van szó. A kamerák ezúttal is támogatják az előbb említett hangvezérlést, a DTS Studio Sound technológiával szerelt előlapi hangszórók pedig mozis élményt varázsolnak a készülék köré. Az újdonságok hazai árairól még nem érkezett információ.
totyak
11 éve, 1 hete és 16 órájaIlyenről sem hallottam még, hogy memória foglalatba sim megy. Maximum, ha valami hülye belegyömöszöli 😄
petrovicsz
11 éve, 1 hete és 16 órájaA felső képen lévő nagyon jól néz ki. Gondolom az a drágább! 😄 Bejövős!
hentes
11 éve, 1 hete és 11 órájaElöl 8 megapixel, az azért elég komoly!