Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Motomu Toriyama már 20 éve dolgozik a Square Enix berkein belül és több remek Final Fantasy címen is dolgozott ez idő alatt, mint a Final Fantasy VII, X és X-2 valamint a HD változat, XII, ám a legnagyobb munkája mégis a XIII sorozat. Toriyama-san a rendezői hivatást a Final Fantasy X-2-vel kezdte majd annak munkálatai után neki is állt dolgozni a Final Fantasy XIII-on, mely 2009-ben jelent meg. Két évre rá követte a folytatás, a XIII-2, majd újabb 2 év kellett és megérkezett 2013-ban a Lightning Returns: Final Fantasy XIII.
A munka nem állt meg hiszen valami készül a színfalak mögött, ugyanis Toriyama-san a 4Gamer év végi interjú sorozatában elmondta, hogy már gőzerővel készül az új játékuk melyet 2015-ben fognak bemutatni. Sajnos több részletet nem osztott meg, így csak találgatni tudunk.
Szerintetek mi lehet? Egy új Final Fantasy? Egy régebbi rész felújítása? Vagy netán egy új cím?
totyak
11 éve, 3 hete és 9 órájaMár hetek óta mindig van legalább egy ff hír. Nagyon nekiálltak
wegh
11 éve, 3 hete és 8 órájaJaja, szinte mindig szembejön egy hír a szériáról. Kár, hogy nem szeretem a keleti stílust 🙁
mordorer
11 éve, 3 hete és 7 órájaRemélhetőleg nem egy újabb ff hanem valami új játék…
rdave
11 éve, 3 hete és 7 órájaXV mellett felesleges bármi nagyot alkotni, szóval vagy egy másik JRPG vagy valami apróbb FF lehet.
matyigeek01
11 éve, 3 hete és 4 órájaJó lenne végre egy számomra is élvezhető.