Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okostelefonok piacán azLG legutóbbi két zászlóshajója nagyon jól sikerült, ám a táblagépek piacán még nem érkezett olyan megoldás, mely komoly alternatívája lenne például az Apple táblagépeinek, bár a G Pad 8.3-at sokan korrekt kis gépnek tartják. Ez valóban így is van, hiszen az említett táblagép itthon is egyre jobb áron kapható, a jövő év elején azonban egy újabb lépést tehet a gyártó afelé, hogy a táblagépek piacán is sikeres legyen. Ez a lépés valószínűleg LG G Pad X néven érkezik majd, hiszen az LG nemrég levédette az említett nevet.
A G Pad elnevezés egyértelműen arra utal, hogy egy közelgő táblagéppel van dolgunk, az X pedig két irányba vezethet el. A valószínűbb az, hogy egy 10 hüvelykes táblagépet rejt a név, ami komoly hardverekkel és jó árral remek ajánlat lehet a minőségi androidos megoldásokat keresőknek, ugyanakkor lehetséges, hogy csak az év második felében érkezik az LG G Pad X, mely már Windows 10-et fog futtatni. Ha az első verzió valósul meg, akkor bizonyára a CES 2015-ön vagy az MWC 2015-ön már be is mutatkozik az újdonság, ha az utóbbi, akkor még hosszú hónapokat kell várnunk rá.
kpal
11 éve, 3 hete és 3 napjaLG egyre jobb .
miertkellettaregbevezetes
11 éve, 3 hete és 3 napjaRemélem jövöre jön majd valami olcsóbb féle inteles Win 10-es 8 colos 3GB ramos/ 64-126GB-os tablet!
Ezektől az 1GB-os meg 16-32GB-os tárhelyű windowsos tabletetktől agybajt kapok😕
totyak
11 éve, 3 hete és 3 napjaErősen megy a találgatás. Én azt mondom aki táblagépet akar, az most is talál magának megfelelőt. Széles a paletta.