Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A technológia megszállottjainak nem is indulhat jobban a 2015-ös év, hiszen már január 6-án kezdődik a CES 2015, melyen rengeteg újdonsággal találkozhatunk majd, de ahogy az lenni szokott, a nagyobb gyártók már egy nappal korábban megrendezik saját sajtóeseményeiket. Ezt jelentette be nemrég az ASUS is, mely viszonylag szűkszavúan prezentálta az eseményt. Azt megtudtuk, hogy az idei mottó az Experience 2morrow lesz, melyből okos kiegészítőkre és okostelefonokra lehet főként asszociálni.
Utóbbi témakörben szinte biztosra vehető a bejelentés, hiszen a gyártó partnere, az Intel korábban már kikotyogott néhány dolgot. Saját online hírszobájukban ugyanis már úgy indítottak, hogy Las Vegasban bizony újabb Intel processzorokkal szerelt 4G LTE-képes ASUS okostelefonok mutatkoznak majd be. A Xiaomi térnyerése kapcsán az is lehetséges, hogy kapunk egy igazán olcsó ZenFone modellt is, de erről egyelőre semmi hír.
sarakrael
11 éve, 1 hónapja és 7 órájaMemopad hd 7-em van, és ma kellett szembesülnöm vele, hogy piszkosul szaggat a Hearthstone. Jó lenne valami belépőkategóriás tablet, amin jól fut a játék.
neurotic
11 éve, 1 hónapja és 7 órájaÉn Nexus 7-en nyomon (2013-as), azon jól ketyeg.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 7 órájaakkor egy olcsó Win tablet nem lenne rossz
totyak
11 éve, 1 hónapja és 4 órájaIgazi prémium márka, szóval feltételezem valami nagyágyúkat prezentálnak majd.