Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Qualcomm mostanában az egyik legsikeresebb vállalat, ám nevüket emlegetve legtöbben nem tudnának róluk sokáig beszélgetni, hiszen egy olyan vállalatról van szó, mely inkább a háttérben helyezkedik el. Ezt természetesen a termékeiknek is köszönhetik, hiszen velük leginkább csak a specifikációs lapokon találkozhatunk, viszont az ilyen lapokkal érkező készülékekben rengeteg fogy nap mint nap. Ennek oka is van, hiszen a legnagyobb gyártók mellett még sok kisebb vállalat is az ő mobil-megoldásaikat használja, legnépszerűbb termékcsaládjuk pedig egyértelműen a Snapdragon család.
A mobil-megoldások piacán elért sikerekre alapozva több másik szegmensben is élre szeretne állni a vállalat, melyek között olyan érdekességeket is találunk, mint például a szerverek, vagy az autós okosrendszerek piaca. A hírnevük már megvan ahhoz, hogy több neves vállalatnak is ők szállítsák az egyik legfőbb komponenst, így nem alaptalanok a vállalat tervei. Persze ez egy hosszú folyamat, a szerverek piacán ráadásul az Intel igen nagy erőt képvisel.
totyak
11 éve, 1 hónapja és 2 heteSok jó processzoruk van telefonokban és táblagépekben, eléggé ismert márka lett, van is ok a bővítésre.
bvektor
11 éve, 1 hónapja és 2 heteBizonyították már, hogy értenek ahhoz amit csinálnak, szerintem nem lesz problémájuk a terjeszkedéssel.
mordorer
11 éve, 1 hónapja és 2 heteSimán esélyesek és az egy fejlődő ipar, jó sok pnzt tudnak majd keresni vele amit át tudnak passzírozni a mobilpiacba.🙂
kpal
11 éve, 1 hónapja és 2 heteSikeres cég felnövésének lehetünk számtanúi 🙂
rdave
11 éve, 1 hónapja és 2 heteHajrá. 🙂 Az én telefonomban is ez dolgozik. 🙂