Ebben a bejegyzésben a csalódottságomnak szeretnék hangot adni. A történet úgy kezdődik, hogy egy szép keddi napon megszülettem? Na jó, ennyire nem kezdem az elején :p A lényeg: miután végeztem a középsulival, úgy gondoltam, nem vagyok túl buta gyerek és a tanulással se voltak gondjaim, így hát adta magát, hogy nekikezdjek az egyetemnek. Nehéz volt eldönteni milyen szakra jelentkezzem. Nem akartam messzire menni a családtól vagy a barátoktól, így a város adta magát. A ?mérleget? végül a számítástechnika javára sikerült billenteni. Mivel már korábban is tanultam alapszintű programozást és a matekot is szerettem, így joggal bíztam szerintem abban sikeresen és viszonylag könnyen teljesítem a mérnök informatikus képzést.
HÁT NEM! Közeledik az első vizsgaidőszak és én már most rettegek! A vicces/szomorú (mindenki döntse el, hogy szerinte melyik), hogy a 120 elsős szaktársam 90 százaléka szintén így érez. A többség örül, ha a vizsgáig eljut. Szabadidőm közelít a 0-hoz és még így is többet kellene tanulnom, hogy biztos legyek a dolgomban. 🙁
Ez még nem is a legnagyobb baj! A rosszabbik, hogy teljesen felesleges dolgokat tanítanak és a tanárok nagy része, azt hiszi, hogy már általános alsó tagozaton tanítják a differenciálszámítást! Van olyan doktor (!!!)
aki leadja az anyagot, majd a zárthelyin teljesen mást kér vissza. Komolyan mondom, hatalmas csalódás volt számomra az egész felsőoktatás eddig. Ismerőseimtől is sok hasonló dolgot hallok, egy kicsit meg is nyugtat, hogy nem csak az én vidéki egyetememen ilyen a helyzet. Én személy szerint, ha újra dönthetnék, akkor egy jó szakmunkásképzést csinálnék és 18 évesen már dolgozhatnék is.
Na, tovább nem rabolom az olvasó figyelmét, további szép napot és kitartást minden hasonló cipőben jár sorstársnak!
zolika1994
11 éve, 2 hónapja és 3 órájaÜdv az egyetemen!
Ez mindenhol így megy, én is nagyon szépen melegítem az egyetem székeit, én se gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Az egyetem olyan, befektetés, aminek csak később lesz sok értelme, az elején kevés látszata van.
Ha nagyon nem fekszik a téma, a hallgatói szerződésben le van írva, hogy ha az első félév után hagyod ott, akkor nem kell fizetned, bár én csak azt tudom mondani, hogy küzdj, ahogy tudj, én az első féléven elégé elcsesztem, nem 1x gondolkoztam el azon, hogy otthagyom, de nem tettem.
Most se vagyok a legderűlátóbb, de jobb a helyzet, mint eddig. Az is baj, hogy nagyon nagy a váltás a középsuli és az egyetem között, bele kell szokni, kinek mennyi ideig tart.
marduk
11 éve, 2 hónapja és 3 órájaEgyetemre csak úgy érdemes elmenni, hogyha tényleg az akarsz lenni, aminek akarsz, és készen állsz áldozatot hozni ennek érdekében (szabadidő).
wegh
11 éve, 2 hónapja és 3 órájaNem terveztem, hogy abbahagyom. Elég kitartónak vélem magam és utálok félbehagyni dolgokat, szóval megküzdök vele. 🙂 Köszi a tippeket.
wegh
11 éve, 2 hónapja és 3 órájaNem is az a nagyobb baj, hogy nincs szabadidőm. Erre azért számítottam, csak az a furcsa, hogy így is, ennyi tanulással, alig tudok átcsúszni a zárthelyiken. 🙁
marduk
11 éve, 2 hónapja és 3 órájaEgyetemfüggő. Vannak egyetemek, ahová bekerülni tök könnyű, bent maradni rohadt nehéz. Vannak olyanok, amelyekbe bekerülni nagyon nehéz, viszont onnantól kezdve tök sima ügy az egész. És vannak olyanok, amelyekbe bekerülni is és bent maradni is nehéz. 😛
marco
11 éve, 1 hónapja és 4 heteAz a legnagyobb probléma egyébként hogy a nemzetközi diplomával sem tudsz semmit kezdeni külföldön, hiába választja épp ezért amúgy azt. Vannak szakok, szakmák amik mindig hiány-szakmák és vannak amik periférián vannak.
Az igazi gáz amikor ezek felcserélődnek azidő alatt amíg egyetemre jársz. Még rosszabb hogy szinte mindenki pénzügyet vagy marketinget tanul és bizony ez a szakma nem bír már el több melóst.
Ergo mindenki szopja a lompost.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 4 heteMost biztos leszoltok engem ,de manapság egy jo szakma +nyelv es irány külföld. Esetleg egy érttségi még . 🙂
wegh
11 éve, 1 hónapja és 4 heteÉn teljes mértékben egyetértek veled 😉
csirkee
11 éve, 1 hónapja és 4 heteTény, hogy sok olyan dolgot tanítanak az egyetemen/főiskolákon, amit nem fogunk használni az életben, de nem is azért tanuljuk, hanem azért mert értelmiségiek leszünk. Ehhez pedig kell egy minimális bővített tudás.
Nekem is volt jó pár felesleges dolog amit tanultam, de ettől csak okosabb lesz az ember. Vannak rossz oldalai is az egyetemnek, de van rengeteg sok is 🙂 ezekre kell gondolni. És tanulni kell.
yanez
11 éve, 1 hónapja és 4 heteEgyetértek kiscsibém! Az egyetemen vannak jó és rossz dolgok! Jó: piálás, bulizás, nyimi-nyomi! Rossz: tanulás…
kpal
11 éve, 1 hónapja és 4 heteEgyetem erről szól ahogy ismerősök is mondták környezetemben és bizony környéken nálunk sok albérletes csajszi van aki egyetem miatt van itt 😉 😎😄