Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Teljes nyugalommal mondható, hogy Mark Zuckerberg, a Facebook szülőapja világhírű, ám sztárnak már nem igazán lehet mondani, hiszen visszafogott jelleméről és egyszerű életviteléről rengeteg helyről lehet hallani. Zuckerberg egyik jellegzetessége az öltözködése, mely kapcsán a sportcipő, farmer és szürke póló hármas nagyon sok képen szembejöhet velünk. A Q&A with Mark rendezvénysorozatát többek között azért indította el, hogy közelebb kerüljön az érdeklődőkhöz és a lehető legtöbb normális kérdést megválaszoljon munkássága és életvitele kapcsán.
Az egyik, nemrégiben megtartott rendezvényen egy nagyon kíváncsi résztvevő rákérdezett a szürke póló okára, a válasz elől pedig nem tért ki a Facebook alapítója.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden reggel az ébredés után több mint egymilliárd embert szolgálhatok a munkámmal és úgy érzem, hogy nem adok bele mindent akkor, ha komolytalan és ostoba dolgokra fecsérelem az energiámat.
A válasz tehát elég egyértelmű, a Facebook felhasználói pedig minden bizonnyal elnézik neki az egyszerű öltözködési stílust.
rdave
11 éve, 2 hónapja és 1 heteValóban sok energia felvenni egy kék pólót. 😄
totyak
11 éve, 2 hónapja és 1 heteEbből a válaszból hogy következik a szürke póló viselése?
marco
11 éve, 2 hónapja és 1 heteÚgy hogy igénytelen mint az atom és felkapja az első dzsuvás göncöt amit maga mellett talál.
petike737
11 éve, 2 hónapja és 1 heteErre a kérdésre válaszolt ezzel, gondolom úgy függ össze, hogy a szürke színt szereti (ezért nem kékben van 😄) és vett belőle 100db-ot és nem fecsérel energiát más göncökre.
rasztabob
11 éve, 2 hónapja és 1 heteIgénytelen…XD pedig van pénze ruhákra..
1000feri
11 éve, 2 hónapja és 1 heteMiből gondolod hogy „dzsuvás” ??? –és hogy maga mellett találja??
Lehet hogy 1 pólót életében 1x hord… 😛
rdave
11 éve, 2 hónapja és 1 heteNeked mi az indokod, hogy mindig piros pólóban vagy? 😄
5t3v3nk3
11 éve, 2 hónapja és 1 heteLehet megtaláltuk a kommunizmus szellemét… XD (szigorúan poén!! 😄 😄)
Ebben az esetben>> Who Ya’ gonna call? 😄
kpal
11 éve, 2 hónapja és 1 heteNem kell öltöny ahhoz hogy valamit jól csinálj .
rdave
11 éve, 2 hete és 4 napjaHöhö, tényleg igaz ez a kép😄:
#kep#http😕/i.imgur.com/39nXpUG.jpg#kep_vege#
marduk
11 éve, 2 hete és 4 napjaIstenem… xD Ez a tipikus „A:Mit ettél ebédre? B: Igen.” 😄