Sajnos a következő sorokról nem a verőfényes napsütés juthat majd eszetekbe, de pont ez az egyik oka annak, hogy a két hét múlva jelentkező következő blogunkban egy újdonság segítségét vesszük majd igénybe.
Akkor vágjunk is bele, mégpedig egy nem túl meglepő megállapítással: legtöbben asztali gépen játszanak. Ezt nem igazán lehet vitatni és természetesen nem a konzolokkal mérnénk most itt össze a számokat, hanem a hordozható számítógépekkel. A legelterjedtebb módszer a gépek hardverenkénti összerakása, mely természetesen sokszor történik egy megrendelésben, így végül is komplett gép az eredmény.
A másik típus az előre összeállított gép megvásárlása, melyhez mi nem sorolnánk be a boltok saját konfigurációit és az általatok kiválasztott hardverekből összeszerelt gépeket. Itt mi kizárólag azokat a számítógépeket emlegetjük, melyeket hozzánk hasonló vállalatok készen kínálnak a felhasználók számára. Ezekkel kapcsolatban több negatív dolgot olvastunk már, melyek között főként az ár volt a húzó tényező.
Sokan ugyanis mindig kiemelik, hogy egy előre összeszerelt gép hardvereit tekintve jobban járnának, ha maguknak rakják össze. Ez lehet, hogy így is van, azonban a jéghegy csúcsa alá is be kell nézni.
Ott találjuk az egyre szélesedő listát, melyben egy komoly, előre összerakott asztali konfiguráció jobb, mint a néhány kiemelt hardver köré olcsóbban összerakott számítógép. Ez sokszor abból is fakad, hogy egy-egy új modell kapcsán a gyártók a legfőbb komponensekre (grafikus kártya, processzor, memória) helyezik a hangsúlyt, így az ítélkező nem is igazán tudja, hogy milyen alaplap, milyen hűtés, vagy hangtechnika van a gépben, csupán az árából tud gondolni arra, hogy a felsorolt területeken is minőségi megoldásokat kap, de mivel ezek nem hangsúlyos részek, az ítélkezésnél könnyen megfeledkeznek róluk.
Persze a komplett megoldásokat kínáló gyártók részéről is érthető, hogy az említett hardverekre helyezik a hangsúlyt, hiszen ezek alapján lehet a legjobban belőni, hogy milyen teljesítményre számíthatnak a vásárlók, illetve az árat is valamivel könnyebb úgy elfogadtatni, hogy a legfontosabb hardverek igen impozánsak. Végül egy érdekes részre kitérnénk még, melyben az összerakott gépek egyik legfőbb negatív reklámját fedeztük mi fel.
Ez a rész nem lenne más, mint azon vállalatok csoportja, melyek a nevesebb gyártók komponenseiből rakják össze saját gépüket, majd azt prémium áron, különleges névvel kínálják, pedig a technológiához nem sok közük van.
Az utóbbi időszakban megnövekedett az említett vállalatok száma, árképzésük pedig szerintünk is borzalmas. Azt senki sem vitatja, hogy brutális konfigurációkat lehet tőlük rendelni, illetve viszonylag átlagos gépeket is kínálnak, a felsőbb szegmensben azonban a prémiumérzet részeként igen magas árral dolgoznak. Ráadásul a hazai boltokkal és a prémium gépeket kínáló külföldi cégekkel szemben azt sem szabad elfelejteni, hogy egy ASUS ROG asztali gamer gép bizony nagyon egyben van. A lehető legtöbb porcikája ASUS, ez az egyensúly pedig egy számítástechnikai eszköznél hosszú távon is nagyon fontos.
Ennyi fért mai blogunkba, reméljük egy jó kis témaindító irományt sikerült nektek elhoznunk, mely a következő bejegyzésünkben folytatódik majd. Addig arra kérnénk titeket, hogy osszátok meg velünk véleményeiteket a témával kapcsolatban, illetve arra is térjetek ki, hogy mi jól látjuk e a piacot. Következő bejegyzésünkben a hozzászólásokra fogunk reagálni, illetve az ígért újdonság sem marad el.
kpal
11 éve, 3 hónapja és 6 napjaA kis Asus GR8 ütős lesz 😉 jobban megéri mint egy gamer noti vagy bármely konzol . Asus G20 is szuper és a kialakítása is 😉
csirkee
11 éve, 3 hónapja és 5 napjaDe brutálul néznek ezek ki. 😮 Én nem tudnék gépet összerakni, így biztosan az előre összeállítottat választanám.
mordorer
11 éve, 3 hónapja és 3 napjaEz a dizájn sokkolóan gyönyörű!!! El tudnám viselni az asztalomon.🙂 Na majd egyszer…
„árképzésük pedig szerintünk is borzalmas” -> Nagyon-nagyon igaz!!!😄
zender
11 éve, 3 hónapja és 3 napjaÁlomszép ami az utolsó képen van… Fáj a szívem… 🙂