Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az nVIDIA nemrég mutatta be a főként gamer laptopokba szánt új kártyáit, ahogy pedig lenni szokott, a neves gyártók és közeli partnerek már ki is adták ezzel kapcsolatos közleményeiket, melyekből megtudhatjuk, hogy mely modellek választhatóak majd az új kártyákkal. Az MSI igen részletes irományt adott ki, melyből minden felmerülő kérdésünkre választ kaptunk. Elsőként azonban nem az új kártyákra térek ki, hanem a SHIFT névre keresztelt megoldásukra, melynek segítségével a lehető legtöbb erőt sajtolhatjuk ki a hardvereinkből, mellette pedig a megfelelő hűtésre és energiahasználatra is odafigyel.
Természetesen kitértek az új kártyák előnyeire is, hiszen az új modellek minden eddiginél komolyabb teljesítményei még jobb játékélményt kínálnak a hordozható gépeken is. Az új kártyák egyébként az MSI GS70 Stealth Pro, GS60 Ghost Pro, GT72 Dominator, GT70 és GT60 modellek esetében lesznek majd választhatóak, a kezdőár pedig 1599 dollár (390 000 Ft).
Az új kártyák mellett egy különleges újdonság is bejelentésre került, mely az MSI GS70 Stealth Pro in Crimson Red nevet kapta. A stílusos különlegesség természetesen szintén rendelhető az nVIDIA új kártyáival, így szépsége mellett az erőt sem veti majd meg.
fantis6
11 éve, 3 hónapja és 1 hetenem kicsit az ára, bár a hordozhatóság mellette szól 😄
golem
11 éve, 3 hónapja és 1 heteDe állatul néz ki a piros!😮
zender
11 éve, 3 hónapja és 1 heteA 390 ezer amúgy nem olyan drága egy ilyen gépért, de nekem nem lenne még egy ideig keret rá…🙂 Pedig hatalmas fíling lehet így gémelni.
totyak
11 éve, 3 hónapja és 1 heteMocskosul bitang drága, bakker.