Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Sokat vártam rá, hatalmas őrület övezte, nagyon rá voltam pörögve - egészen addig amíg haverom meg nem vette... Gondoltam majd milyen jó kis beszámolót írok a Destinyről amikor rommá játszom magam vele, sőt talán még egy nextgenbe is befektetek a kedvéért végre.
Jó hogy nem tettem meg, hanem megvártam míg egy ismerősnél meglesz és ki tudom próbálni nem csak tíz percig hanem órákig. Nem tudom, a PS4-el volt a gond, vagy a játékkal, vagy a hangrendszerrel, esetleg a tévé volt kicsi amin játszottam, de nagyon nagyon nem tetszett amit kaptam.
Nem tudom megmagyarázni az igazi okot, talán az a baj hogy nagyon vártam, és tulajdonképpen jött egy lövöldözős játék, amiben semmi extra nincs. Anno a Titanfall ugyanezt a hatást váltotta ki nálam, de azt idővel megszerettem.
Lehet hogy ezzel is az lenne ha itthon a saját kényelmes kis fotelemben játszanám, de ez most így nekem nem állt össze. Túl nagy volt a füstje és pici a lángja.
Van köztetek más is akinek nem tetszik?
golem
11 éve, 3 hónapja és 3 heteNa még ilyet sem hallottam erről a játékról!😮 Ennyire szar volt az élmény?😄
gokuvsvegita
11 éve, 3 hónapja és 2 heteHát én csak a ps3 betaztam vele, de nekem annyi is elég volt. Sokan mondják hogy nem olyan lett amilyet vártak, nagy marketingje volt és úgy látszik ez adta/adja el. 🙂
mordorer
11 éve, 3 hónapja és 2 heteHű de csalódott a hangnem. Én nem játszottam még vele, de leginkább rosszat hallani róla az biztos.
totyak
11 éve, 3 hónapja és 2 heteNem játszom a játékot és nem is fogom. Egyrészt, mert nincs min, másrészt meg már az elejétől fogva látom, hogy csak a jó reklám adja el, egyébként semmi különleges nincs a játékban. Nem is értettem, hogy miért ekkora a rajongás, mikor ez is csak egy ugyanolyan szimpla lövöldözős game, mint a többi, semmi pluszt, vagy különlegeset nem tesz hozzá a játékélményhez.
5t3v3nk3
11 éve, 3 hónapja és 2 hetesokan a hypevonat kerekei alá kerültek megint csak.
juhaszandor
11 éve, 3 hónapja és 2 heteNagyon bereklámozták, hatalmas mennyiséget adtak el kezdéskor olyanoknak, akik nem is tudták biztosan, hogy mit vesznek, aztán ez lett a vége 😄
willthawheel
11 éve, 3 hónapja és 2 heteÉn nagyjából első pillantásból meg tudom mondani, ha valami kell nekem, vagy sem… A Destinyvel sajna utóbbi volt a helyzet, így nem csodálkozom eme írásodon sem..😄
zender
11 éve, 3 hónapja és 2 heteNekem igen.🙁 Tipikusan az amire nagyon rá vagy indulva s amikor kijön, akkor látod hogy ugyanolyan tucattermék mint a többi…🙁 Kár érte, komolyan.
c64fun
11 éve, 3 hónapja és 2 heteÉn még bétában játszottam vele. Elég volt pár óra hogy rájöjjek, nem nekem van kitalálva. Single shootereket sokkal jobban szeretem.