Itt el is érkeznénk a tesztünk első fő pontjához, a kártya külső vonásaihoz és a minőséghez. Említettem, hogy gyönyörűnek találom a kártyát, mely természetesen szubjektív vélemény, ám azt még hozzátenném, hogy hozzám ellátogató barátaim is hasonló véleményt fogalmaztak meg. Külsőre a szokásos ROG (Republic of Gamers) elemekkel találkozhatunk, így a piros és a fekete színek dominálnak. Amit még a kidolgozás terén örömtelinek találtam, az a kártya borításának formavilága, hiszen a szokványos egysíkú megoldások mellett végre egy olyan kártyát kaptam kézhez, mely agresszív vonalakat vonultat fel, ráadásul ezt a piros színnel tovább fokozta a gyártó.
A külsőhöz kapcsolódik a hűtés is, mely minden kártya esetében fontos, azonban egy-egy specifikusabb modellnél még az átlagosnál is jobban számít a megfelelő hőmérséklet biztosítása. Ezt tudták az Asus mérnökei is, hiszen a DirectCU II-es hűtési megoldás remek értékeket képes felvonultatni. Persze használat közben nem a százalékok járnak a fejünkben, de azért érdemes megemlíteni, hogy a referenciamodellhez képest 37 százalékkal hűvösebb lett a kártya, amit a halkabb működés tovább fokoz. Összességében tehát ilyen téren nagyon rendben van a kártya, így magabiztosan tekerhetjük fel a teljesítményt, illetve a játékok beállításait is.
Számszerű teljesítménnyel kapcsolatos adatok nélkül nem lehetne megfelelő módon összehasonlítani a riválisokkal az Asus megoldását, így mindenképpen megemlíteném a 256-bites interfésszel ellátott 4GB GDDR5 memóriát, mely bőségesen elegendő még a maximalista játékosok számára is. Az órajel nem feltétlenül tükrözi a valós erőviszonyokat, hiszen jó néhány csúcsmodell áll 1000MHz alatt, ám az Asus ROG Striker GTX 760 Platinum esetében még a számok is az erőt sugallják, hiszen az 1085MHz-es alapértéket egészen 1150MHz-ig húzhatjuk fel.
Nos ezek a számok már a felsőbb szegmensbe helyezik a kártyát, egy ilyen megoldásnál pedig a stabilitás is nagy szerepet kap. Erről a minőségi komponenseket felvonultató nyolcfázisú DiGi+ VRM áramkör gondoskodik, így a megfelelő tápellátás sem jelent problémát.
Gamer mivoltunkból szeretjük feszegetni a határokat, természetesen én is így voltam ezzel, ezért jó néhány komolyabb alkotást feltoltam a maximumra. Itt azért megjegyezném, hogy a Full HD felbontásnál maradtam, csupán a részletességeket és egyéb lehetőségeket tekertem a lehető legmagasabb fokozatba. Példaként a Battlefield 4-et említhetném meg, mely stabilan futott és a hadihajó belsejét sem kívánhattam volna részletesebben megtekinteni. Értékekkel és összehasonlításokkal nem igazán dobálóznék, egyrészt az nVIDIA 700-as családja már egy ideje a piacon van, így a számozásoknak hála könnyen be lehet pozicionálni tesztalanyunkat is, másrészt pedig a grafikus kártyák terén mindig megoszlottak a táborok, valamint a játékosok lehetőségei is.
Ilyen téren viszont csak dicsérni tudom az Asus embereit, hiszen már a bejelentéskor is nagyon örültem annak, hogy egy erős középkategóriás terméket ruháztak fel extra teljesítménnyel és ROG köntössel. Erre majd az értékeléskor még kitérnék, ám még pár dolgot megemlítenék.
Ilyen például a kártyán található kimenetek száma és fajtája, hiszen manapság már a megjelenítők is egyre jobban igazodnak a játékosok igényeihez. Ezen a téren természetesen hozza a kötelezőt a kártya, így minden mostanság használt csatlakozás helyet kapott rajta. Egészen pontosan a DVI, HDMI és DisplayPort hármasról van szó, melyek közül én az első kettőt próbáltam ki. A DVI-t egy monitorhoz csatlakoztattam, míg a HDMI csatlakozást egy televízióval való összekötés kapcsán próbáltam ki, hiszen említettem, hogy jó néhány ismerősöm szerette volna megtekinteni a különlegességet, így végül egy kisebb házi rangadó kerekedett a látogatásból. Egy ilyen esemény remek alkalmat szolgáltat arra, hogy kihozzuk a maximumot a kártyából, ezt pedig az Asus megoldásai esetében a GPU Tweak segédprogram segítségével tehetjük meg.
Ez a kis alkalmazás lehetőséget biztosít arra, hogy a megadott kereteken belül saját ízlésünk szerint állítsuk be az órajelet, feszültséget és a hőmérsékleti határokat. A kis alkalmazással kapcsolatban egy nagyon jó szolgáltatást is megemlítenék, mely nagyon sok játékosnak jöhet még jól. Ez a kis plusz nem lenne más, mint a közvetlen stream funkció, mely olyan összetett, hogy akár saját webkamerás képünket, valamint szöveges kommentárt is hozzáfűzhetünk játékmenetünkhöz.
Lassan élménybeszámolóm végéhez közeledve pont jókor került ismét szóba a baráti kör, hiszen nemrég említettük a számozás fontosságát és ismertségét. Amikor megemlítettem nekik, hogy egy GTX 760-ra épülő gamer kártya van a birtokomban, akkor nem az volt az első mondatuk, hogy „csak egy szokványos megfizethetetlen csúcskártya”, hanem a számozás kapcsán már sejtették, hogy itt bizony korrekt ajánlat van a háttérben. Ezért is verődött össze egy kisebb társaság egy körverseny erejéig, pedig ti is tanúi lehetettek annak, hogy jó néhány erős kártya járt már nálam. Persze az árazás terén még így is sokan kiesnek a körből, de azért nem mentek túl messzire az Asus emberei.
Egy fele ennyi memóriával felszerelt normál GTX 760-as Asus kártyát nagyjából 65 ezer Ft körül vásárolhatunk meg, ehhez képest az Asus ROG Striker GTX 760 Platinum mostanság 86 ezer Ft környékén kerülhet tulajdonunkba. A kártyára három év gyári garancia vonatkozik, én pedig összességében azt mondanám, hogy ha a középkategória felső szegmenséről kell beszélnünk, akkor tesztalanyom az egyik legjobb élő példája ennek a szektornak.
kpal
11 éve, 5 hónapja és 1 napjanagyon szuper vga . Remek teszt .
Én ennek 780-as verziojara valtok a 6GB -os
zender
11 éve, 5 hónapja és 1 napjaEnnyiért ez egy roppant korrekt ajánlat. Kéne.
bvektor
11 éve, 5 hónapja és 1 napjaEszméletlen jó kártya, bár nem vagyok benne biztos, hogy teljesen megéri az árát, de azért passzolhatnátok egyet nekem is „hosszútávú tesztelésre” 😄
willthawheel
11 éve, 5 hónapja és 1 napjaBrutál, meg ahogy kinéz is…😮
1000feri
11 éve, 5 hónapja és 1 napjaJavulhatna az euró/forint árfolyam….😉
mordorer
11 éve, 5 hónapja és 1 napjaTipikusan az a cucc amiért plexi oldalú egy ház. 🙂 Állat teszt lett, a cucc meg must have!
petrovicsz
11 éve, 5 hónapja és 14 órájaEgész jó videokártya, nagyon be kéne rá újítani. 🙂
maxx1717
11 éve, 5 hónapja és 2 órája#kep#http😕/www.bitport.hu/images/1206/ures-penztarca.jpg#kep_vege#
Az a kialakítás, jézusom, szerelmes lettem 😄
Egyedül az ára tart vissza… 😄
ronalddo
11 éve, 4 hónapja és 4 heteHu de állat képek lettek. Szerelmes lettem.😄 Olyannyira hogy erre a szerelemre költeni is fogok. Kell plexiház is. Nagyon dög!!!
matyigeek
11 éve, 4 hónapja és 4 heteOh, ha gtx770 ből csinálnának ilyet hasonló áron akkor már rohannék érte.
enceladus
11 éve, 4 hónapja és 3 heteAkkor inkább egy R9 280X. Hasonló ár, nagyobb teljesítmény.
jezzahun
11 éve, 4 hónapja és 1 heteezmellet én elbújhatok a ati hd 4850-emmel.. 🙂 512MB 🙂
richie8
10 éve, 10 hónapja és 3 heteHa már választani lehetne, nekem a STRIX kártyák sokkal nagyobb dobbanást okoznak a mellkasomban 😄 Persze erre sem mondanék nemet, bejövős a formatervezés, és valószínűleg pár évre előre is bőven elég lenne.
fox107
10 éve, 7 hónapja és 4 heteJól néz ki, nagyon kéne is!!!