…ami nem más, mint a felhasznált eszközeim bemutatása. Sajnálom, hogy korábban nem blogoltam. Lusta voltam, nyári munka folyik és utána nem volt lelkierőm ilyenekhez, aztán ma elgondolkodtam, hogy ez a része a blogsorozatnak nem is olyan sok idő megcsinálni és így fogtam magam és írom ezen karaktereket.

Igyekszek mindenre kiterjedően bemutatni az általam használt cuccokat.

7 képre van lehetőségem és ennek megfelelően próbálom szétosztani a cuccaimat, de gyanús, hogy kevesebb is elég lesz.

Első cucc amit bemutatok, az a vágóalátét:

– az enyém meglehetősen megviselt, nem 1 makett készült már el rajta

– célja, hogy ne azt az asztalt vágjuk szét amin éppen dolgozunk, hanem védjük a vágóeszközt és megnöveljük az élettartamát

– korábban használtam rajztáblát, de azon hamar mélyedéseket tudtam vágni, mivel a fát vágtam ki belőle tulajdonképpen és ameddig tudtam azt használtam, de már kellett a váltás erre a zöld csodára

– a neve tudtommal öngyógyuló vágóalátét, ez igazából csak annyit takar, hogy a vágások nem annyira mélyednek bele, és mivel rétegelt, ez biztosítja az öngyógyulást (nem akarok másolni így elég hozzá nem értő a fogalmazásom)

Második eszközcsoport legyen a vágóeszközök:

– szépen sorban haladva az első ezüstös szikét kisebb darabok vágásánál használom, tekintve, hogy ez a legélesebb mind közül és könnyebb mozgatni, mint az alatta lévő társait

– kicsi tapétavágókés (igen, én így hívom) a kevésbé kemény papírok vágásra használatos, viszont nagyobb darabokra értve, ahová a szike nem jó

– akkora használom, ha „gyenge” papírból áll össze a makett egy része vagy egésze és minden nagyobb elemét ezzel vágom ki

– a nagytesó pedig a nagyon kemény papíroknál jön a legjobban, a gyenge papírokat tépi, de nagyon

– a két szürke teszi a dolgát, pedig csak olcsó TESC*-s termékek, de én évek óta meg vagyok velük elégedve

– olló: no comment

Újabb csoport a színezőeszközök:

– 2 csoport, semmi extra, ecsetek és tűfilcek

– ezt a csoportot akkor használom, mikor már végeztem az összeragasztással és a fehérnek látszódó éleket megpróbálom olyan színűre kifesteni/kiszínezni amilyennek kéne lennie

– ám ez nem mindig jön össze, mivel utálok festeni, ráadásul ez pepecs munka, sokszor felületesen megyek át, de próbálok mindent lefedni

Utolsó előttiként hagyom a ragasztót:

– Faragasztó, pont jó a kötési ideje számomra, nem rövid, nem hosszú, van idő a szétszedésre ha rossz lett volna, de sokszor ez az idő sem menti meg a makettet a hibáimtól

– TESC*-ban vettem, nem volt több 700 Ft-nál azt hiszem

Végül pedig jönnek az egyéb dolgok mert azokat a végére kell hagyni:

– van itt minden kérem szépen 😀

– 2 fajta csipesz a kicsi darabok megfogásában játszik szerepet, plusz esetleges hibajavító, foltozó eszközök: pl. ha elcsúszik 2 darab ragasztáskor gyorsan egymásra tudom igazítani

– a törött vonalzó jelképes, ezt nem használom de itt van, igazából egy 30 cm-es fém vonalzót használok, csak az éppen nem volt kéznél. Azért fémet, mert a műanyag vonalzóról könnyen lehasítok egy darabot és így már nem is lesz egyenes

– a kifogyott tollbetét az élek behajtásának segítségében van szolgálatban, és jól teszi a dolgát, szerencsére már nem hagy tintafoltokat sem, 1-2x megjártam emiatt

– a fogpiszkáló tulajdonképpen csak a ragasztó felvitelében játszik szerepet, néha csak korrigálásra is jó

– utolsó darabként ott a plombadrót…apa villanyszerelő és ezzel a dróttal -mivel ebből volt sok itthon- rögzítettem a PlayIT-en a makettjeimet a talpazatukhoz. Aztán, hogy mindig legyen nálam, hagytam egy pakkot bármikorra magamnál.

Remélem tetszik azoknak ezt a kis összeállítás, akik kérték/vártak erre a posztra. Válasz, kérdés, észrevétel lent vagy üzenetben. Továbbá, ha tetszett a poszt, tekintsd meg az előző témával kapcsolatos bejegyzéseimet 😉

totya0108