Ilyen ok lehet például a tárhely mérete, melyet a mai minőségi kamerák és nagy felbontású mozgóképek szinte észrevehetetlenül ki tudnak aknázni, de ide sorolhatjuk az akkumulátorok kapacitását is, mely állandó téma ebben a szegmensben. Egyszerűen annyi funkciót kínálnak már a mai okoseszközök, hogy aktív használat esetén akár fél nap alatt is lemerülhetnek, de sokan egy átlagos nap után is töltőre kell hogy dugják a készüléküket.
Ezekre a problémákra számos megoldás létezik már, melyek közül néhányat meg is említenénk. A hordozható töltőállomások például bármikor velünk lehetnek, azonban olykor elég nagy helyet foglalnak és a töltés sem éppen kényelmes. A készülékek belső memóriáját sokszor egészíthetjük ki nagy tárkapacitással rendelkező memóriakártyákkal, azonban azokat is hamar meg lehet tölteni, illetve apró méretük miatt nagyon vigyázni kell rájuk.
Összességében tehát elmondható, hogy a legtöbb igényre van már megoldás, ám ezeket külön-külön megvásárolni és magunknál tartani nem éppen a legköltséghatékonyabb és legkényelmesebb megoldást.
Mi mindig is szerettük volna megkönnyíteni a vásárlóink dolgát és örömet okozni a termékeink használóinak. Első részletesebb blogunk ezért is szólt a MobileLite Wireless-ről, mostani bejegyzésünkben pedig a nyárra és a friss megjelenésre való tekintettel ezért is számolunk be nektek az új MobileLite Wireless G2-ről. Az újdonság ugyanis az előd minden jó tulajdonságát megörökölte, ráadásul újabb fejlesztések és sokak szerint még szebb kialakítás jellemzik még az új verziót.
A tárhellyel kapcsolatos problémára megoldást jelent a memóriakártyára, illetve USB Flash-meghajtóra történő mentés, így készülékünkön folyamatosan elég hely marad. Ezzel kapcsolatban megemlítendő még az USB lehetőséggel kiegészített kártyaolvasó funkció, mellyel újabb eszközt spórolhatunk meg. Ahogy említettük a MobileLite Wireless termékek esetében nagyon fontos az élménymegosztás, melyet akár Wi-Fi hálózaton keresztül szimultán meg is tehetünk három emberrel, így akár egy közös filmezés alapját is jelentheti ez az eszköz.
Itt nem érnek véget a vezeték nélküli internetes lehetőséget, hiszen akár sokkal több emberrel is megoszthatjuk képeinket a közösségi médiának hála, valamint akár hordozható routerként is használhatjuk az eszközt, hiszen beépített Ethernet-csatlakozót is találtok rajta, akik pedig 3G-s mobilnettel rendelkeznek, azok nagy eséllyel oszthatják meg azt az új MobileLite Wireless G2-vel. Ezenfelül az előd egyik kedvenc funkcióját is megkapta az újdonság, mely a hordozható töltőállomásként való funkcionálást jelenti.
Az árazás terén nem változtattunk, így az újdonság is 14 000 Ft körül található meg a hazai boltok kínálatában, mely szerintünk igen baráti. Reméljük sikerült hasznos fejlesztéseket eszközölnünk az újdonságon és legalább annyira sikeres lesz, mint az elődje, ha pedig bármilyen kérdésetek merül fel az eszközzel kapcsolatban, vagy további fejlesztések terén állnátok elő érdekes ötlettel, akkor kérjük ne habozzatok.
italianman
11 éve, 6 hónapja és 4 napjaHasznos kis kütyü, de még várok vele.
1000feri
11 éve, 6 hónapja és 4 napjajóóóóó 😉
petrovicsz
11 éve, 6 hónapja és 3 napjaSokkal jobban néz ki mint az előd!🙂 Hasznos kütyü!
totyak
11 éve, 6 hónapja és 2 napjaMilyen kis apróság és mégis mennyi hasznos funkció bele van zsúfolva.