Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság sokszor fordul elő az emberekkel, hogy tudják mi lenne a helyes és számukra előnyös cselekedett, azonban valamiért sokszor ellentétes irányba mozognak el. Némi ösztönzés és kellő motiváció segítségével azonban nagyon sok problémát meg lehet oldani, ezt pedig Maneesh Sethi, a Pavlok kifejlesztője is jól tudja. Terméke tulajdonképpen segít magunkat kontrollálni és a helyes döntést meghozni. Erre egy igen jó hétköznapi példát hozott fel a fejlesztő.
Az ébresztőórák kedvenc funkciója nem az ébresztés, hanem a szundi opció, ám jó néhány szundi után már komoly késésben lehetünk. Ha karunkon a Pavlok, akkor két szundi után megráz minket, ez pedig biztosan sokakat észhez térít majd. Ugyan így tesz akkor is, ha nem tartjuk be az előre eltervezett edzéstervet, így a kevés önkontrollal rendelkező egyéneknek igazán hasznos lehet. A különlegesség 2015 elején kerül nyilvános forgalomba, tervezett ára pedig 250, vagyis közel 58 000 Ft.
5t3v3nk3
11 éve, 6 hónapja és 2 heteAvagy villanypásztor a karodon.
kakas201
11 éve, 6 hónapja és 2 hete58000 ért vezessenek belém áramot? Hát hülyék ezek?xd
totyak
11 éve, 6 hónapja és 2 heteÉn meg annak vezetnék enyhe áramütéseket az ánuszába, aki ezt kitalálta. Mellesleg nem is kellett sokat agyalni rajta, kutya nyakörvekben már régóta van ilyen, hogy az eb végrehajtsa gazdája parancsait.
kpal
11 éve, 6 hónapja és 2 hetehelyettem gondolkodik … WTF! 😛😄😮
kylx
11 éve, 6 hónapja és 2 hete„… két szundi után megráz minket…” majd felébredünk a kórházban a szívroham után.
willthawheel
11 éve, 6 hónapja és 2 heteAnnyira csak nem durva tán, hogy szívrohamot okozzon…😄 😄 Amúgy egy olyan 90%-os leárazásnál lehet beszerzek egy ilyet, nagy szükségem volna egy kis ösztönzésre…XD
hedzsoooakaheyjoe
11 éve, 6 hónapja és 2 heteHát a bal csuklónkon lehet tényleg nem lesz ajánlott hordani! 😄 xD
danielkiraly
11 éve, 6 hónapja és 2 heteAz alapötlet nem rossz, de ennyi pénzt biztos, hogy nem adnák érte… 🙁