Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Polyphony Digital legfrissebb bejelentései szerint a jövőben a FIA, avagy a Nemzetközi Automobil Szövetség is támogatni fogja a Gran Turismo-sorozatot, ami első ízben már a Gran Turismo 6-ban megnyilvánul majd. A közlemény alapján ugyanis már ebben a játékban lesz négy olyan versenypálya, ami a FIA jóváhagyásával kerülhetett be a felhozatalba.
Az együttműködésnek köszönhetően azonban nem csak megtelhet FIA-tartalmakkal a jövőben a Gran Turismo-sorozat, hanem olyan exkluzív lehetőségek is várják majd a rajongókat, mint a 2015-ben induló FIA Online Bajnokság. Ennek hála egy olyan virtuális bajnokságban vehetünk részt, amelyben a Gran Turismo közössége és az autósport rajongók együtt versenyezhetnek majd.
Kazunori Yamauchi, a Polyphony Digital Inc. elnöke és a Gran Turismo-sorozat megálmodója így vélekedett az együttműködésről:
Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy Gran Turismo 6 az autósportot irányító testület által is elismert tartalmat mutathat be. A játék tizenötödik születésnapját ünnepelve, ez a legnagyobb elismerés számunkra. A FIA-val való együttműködés egy újabb lépés ahhoz, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a virtuális és valóságos versenyzés világát.
Jacques Berger, a FIA biztonsági részlegének vezetője a közös munkáról pedig eképpen vélekedett:
Addig hasonlítottuk össze a játék és a valódi pályák adatait, amíg teljesen elégedettek lettünk azok színvonalával és részletgazdagságával. Nemcsak a pályák hasonlóságára figyeltük, hanem azok környezetére is, a bukóterekre, lelátókra és az épületekre.
fantis6
11 éve, 6 hónapja és 3 heteps rajongók örülhetnek akik kedvelik a sorozatot
kpal
11 éve, 6 hónapja és 3 heteFIA jóváhagyás kell ,ez nem semmi 😮😉
rdave
11 éve, 6 hónapja és 3 heteNem kötözködésképpen, de szerintem „az” jobb lenne az FIA elé. 🙂
Jól hangzik együtt a két név, de mindkét fél megemberelhetné magát… A Polyphony Digital lassan dolgozik és technikailag se a légütősebb a GT, bár a játékélmény azért még helyén van. 🙂 Az FIA pedig sok hülye döntést hoz a sorozataiban, picit lehetnének óvatosabbak.
Mindenesetre jó, hogy a GT minél jobban próbál valódi versenyvilágba beférkőzni, igaz nem is meglepő, eddig is ezt tették, ráadásul profi versenyző a Polyphony Digital főembere. 🙂
totyak
11 éve, 6 hónapja és 3 heteEddig nem voltak a GT-ben valódi pályák, vagy ez most miért akkora szenzáció?