Elsőnek ismerjük meg melyik anime karakterről van szó:
Anime:Bleach
Név:Matsumoto Rangiku
Jelemzői: Az animeben Toshiro Hitsugaya hadnagya, nagyon kedvelhető szereplő, leginkább a nagy melleiről lehet számodra ismerős. Csak írd be a google-ba a nevét és ha felnőttebb vagy akkor írj mellé egy 18+ vagy Hentai-t. Persze ezek nélkül is kiadja miről is beszélek. Nagy keblű nő, vicces karakter. 😀
Egy kép róla:
A holdfényből szoktam rendelni, eddig mindig rendben történt minden, igaz a Dragon Ball Z Trunks figurámnak egy elgyártott talapzata lett, de ezt nem tettem szóul, mert nem volt nagy gond.
De a mostani eset hát nagyon meglepő és egyben viccesre sikeredett. 😀
Még péntek reggel érkezett a figura, de kibontani még nem bontottam a testvéremmel. Elsőnek reggeli, majd úgy döntöttük elsőnek leporolunk a figuráknál, majd utána esünk neki. Így is lett, szépen rendet raktunk, majd következett az új szerzemény.
Szépen kibontottuk, de már a dobozban látszódott a figurán, hogy nagyon minőséges!
Kibontás után jött a nagy döbbenet, hol a talapzat?! Nem találtuk, a figura csomagolásában nem volt benne!
Nem tudtuk mire vélni, egyből felhívtuk a holdfényt, és ők sem értették. Visszacsomagoltuk és akkor szóltunk, hogy cseréljék ki, ők azt mondták, hogy hétfőre mondhatnak valamit. Mi nagyon csalódottak voltunk a tesómmal. A figurát nem akartuk elveszteni, de ha nem tudják kicserélni, akkor sajnos újat kell majd választanunk. De ezt mind múlt idő, a blog ezért is késett. Szombaton viszont én nagyon rákerestem angol fórumokon, és meglett a megoldás. Nagyon nehezen de az egyik leírta, hogy a kartondoboz oldalában van elrejtve a figura talapzata! Meg is találtam ott, egyből öröm lett, így nincs semmi gond! 😀 A holdfényt még ma fel is hívtam, hogy minden rendben. Plusz tanácsot is adtam nekik, hogy írják ki a hogy a talapzat elvan rejtve olykor a doboz oldalában. Ennél a figuránál még egy rajzot is kap az ember, de nem valami nagyra kell gondolni, egyből azt hinnétek, hogy a doboz belső részére van csak rányomtatva ez a kép, ahol is a talapzat volt elrejtve. Sajnos angolok között már volt olyan aki kidobta a dobozt, így nekik a talapzat elveszett. Na, de folytatnám a képekkel. 🙂 Több képet is csináltam, de most a 8 képet töltöm ki.
Mint látjátok még a csomagoláson keresztül is nagyon szépen látszik a figura dekoltázsa!
Az összerakott figurán pedig nagyon látszik a minőség. Eddigi tapasztalataim szerint a zero figurák néznek ki a legszebben! Eyy vonalzót is raktam mellé, bár lehet nem vehető ki rendesen.
Ezen a képen melléraktam a rajzot is ami jár a figurához, persze előtte szépen kockára kellett vágnom.
Megpróbáltam egy közelibb képet csinálni a melleiről, de nem sikerült valami jól, akárhányszor próbáltam mindig túl fényes lett. 🙂 De azért látszik, hogy szépen megalkották. Plusz hazudnék ha nem lett volna az első dolgom megfogni! 😀
Ezzel elkészült a Bleach – Matsumoto Rangiku – Figuarts ZERO (Bandai) szöveges és képes bemutatóm. Lehet csinálok egy videósat is, de ezzel a fényképezőgéppel nem biztos hogy jó ötlet.
Remélem elégedettek lesztek ezzel a bloggal. Több kép is van, de még nem döntöttem el, hogy feltöltsem-e egy albumban.
Figura ára: 13000ft a Holdfényben. Nagyon megérte az árát!
5t3v3nk3
11 éve, 6 hónapja és 3 heteFuhh vazz szép darab. Matsumoto Kisasszony nagy forma..😄
Magánvélemény: én ennyi pénzt nem bírnék kiadni egy figuráért..😄
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 3 heteKomoly cuccos!😮
gokuvsvegita
11 éve, 6 hónapja és 3 heteCsak egyszer vegyél egy figurát, és egyből rákattansz. 😄
totyak
11 éve, 6 hónapja és 3 heteNagyon szép figura és valóban nagyon drága. De semmi kivetnivalót nem látok az ilyesmi gyűjtésében, főleg nem egy gamer oldalon. Játékot is megvesszük 13k-ért, kivégezzük, aztán megy a polcra, az értéke meg csak csökken. Egy ilyen figurában bármikor gyönyörködhetsz és szerintem jobban értéktartó.
kpal
11 éve, 6 hónapja és 3 hetewow! igazi nőies forma 😉
gokuvsvegita
11 éve, 6 hónapja és 3 heteEz már igaz. 😄 Most a polcon ő tűnik ki a legjobban! 🙂
vendeg
11 éve, 6 hónapja és 3 heteUhhhh de bitang jól néz ki! Mondjuk nekem kicsit drága…
csirkee
11 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn csak azt nem értem, hogy tudnak ilyen ruciban úgy harcolni, hogy nem villan ki a bimbócska??? 😄 Na mindegy, szép figura!
kpal
11 éve, 6 hónapja és 3 hete+1 isten vigyaz a csodas bimbókra :
rdave
11 éve, 6 hónapja és 3 heteA néző kárára…
gokuvsvegita
11 éve, 6 hónapja és 3 heteSzerintem találni olyat, de mind a műfajtól függ. Egy animeben olyat nem fog az ember látni, hogy kivillant a mellbimbó. 😄 De egy ecchiben már igen, sőt többet is. Míg egy hentaiban már minden van! 🙂
marco
11 éve, 6 hónapja és 3 heteNa akkor most egy ilyet életnagyságban, köszönöm.
Gumiból. Pfffffffffffff. xD
Amúgy az szerintem nagyon durván a gyártó hibája hogy nem hívja fel a figyelmet a dobozba rejtett talapzatra…
willthawheel
11 éve, 6 hónapja és 3 heteJa, hogy 13ezer?? XD Először ezerháromszázat olvastam, és csodálkoztam, hogy mit van úgy kiakadva mindenki az árán…😄 Ettől függetlenül, szép kis figura!
gokuvsvegita
11 éve, 6 hónapja és 3 heteTiszta ideg voltam abban a 2 napban, hogy most elvesztem ezt a figurát és hozhatnak másikat. És sajnálom is azokat az angolokat akik kidobták a dobozta mert nem találták meg a talapzatot. 🙂
gokuvsvegita
11 éve, 6 hónapja és 3 heteA figura gyűjtőknél ez az összeg szerintem nagyon kicsi. 🙂 Magam sem engedhetem meg pl egy 23ezres figurát de kb két hónap alatt megtudnám már venni. 🙂
Nézni kell a minőséget és hogy milyen gyártó csinálta. 🙂