Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogy az várható volt, a ZeniMax Media pert indított az Oculus VR ellen, a vádak között szerepel a szerzői jogok megsértése, az üzleti titok megsértése, valamint a szerződésszegés, hogy csak néhányat említsünk. Az előzmények ismeretében egyébként várható volt, hogy a ZeniMax jogi útra tereli az ügyet, ez pedig most be is következett. Robert Altman CEO szerint a szellemi tulajdon megvédése jelen esetben mindennél fontosabb.
A szellemi tulajdon képzi cégünk alapjait, így nem engedhetjük meg, hogy bárki is visszaéljen azzal, amit mi fejlesztettünk ki és mi birtoklunk. A szerződésszegés felett sem hunyhatunk szemet.
Úgy tűnik tehát, hogy a ZeniMax a végsőkig képes elmenni azért, hogy megvédje a sajátjának tulajdonított szellemi javakat, miközben az Oculus VR természetesen továbbra is tagadja a vádakat. Ti mit gondoltok a kialakult helyzetről?
juhaszandor
11 éve, 7 hónapja és 4 heteHát így elég para, hogy csak a felvásárlás után keresték fel az oculust. Aközben kellett volna, akkor peren kívül jól megegyezhettek volna 😄
kpal
11 éve, 7 hónapja és 4 hetezsebbre megy a balhé durvan😎
totyak
11 éve, 7 hónapja és 4 heteÉrdekes, hogy nem a kezdet kezdetén mentek perre, amikor még nem lehetett tudni, hogy mi lesz a dologból. Miután egy tőkeerős befektető (Facebook) mögéjük állt, hirtelen eszükbe jutott, hogy meg kell védeni a szellemi tulajdont.