Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft nagy tervekkel vágott neki a táblagépes piac meghódításának, ám azt mondhatjuk, hogy a Surface sorozat első két generációja messze a várakozások alatt teljesített. Ennek két fő oka a kissé összeszedetlen koncepció és a magas ár. Egy ideje hallani, hogy néhány nap múlva, egészen pontosan május 20-án egy kisebb táblagép mutatkozik be, mely a Surface Mini nevet kapja, nemrég azonban egy nagyobb variáns érkezéséről is elindult a pletykaáradat.
A kisebbik gép 7,5 hüvelykes kijelzővel, Windows RT operációs rendszerrel és Qualcomm megoldással érkezhet, miközben a nagyobbik modell az Intel Haswell családjából meríthet erőt. Ez eddig nem túl meglepő, ám a nagyobbik modell méretét tekintve már felkaphatjuk a fejünket, hiszen állítólag 12,2 hüvelykes kijelzővel érkezik a redmondi vállalat csúcsmodellje. Ez azt jelentené, hogy az androidos körökben ismert Samsung Galaxy Note Pro 12.2 és Tab Pro 12.2 páros lehet majd az új Surface gép legnagyobb riválisa, valamint ezzel a lépéssel a sokszor pletykált iPad Pro táblagépet is megelőznék.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 1 heteNa már csak versenyképes áron legyen .
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 1 heteHa az ár nem csökken drasztikusan, esélye sincs.
totyak
11 éve, 8 hónapja és 6 napjaAz a baj, hogy egy ilyen kis tablet kb. annyiba kerül, mint egy közepesen erős pc. Ezek után pedig nem is kérdés, hogy inkább mit veszek.