Iwata ugyanis kiemelte, hogy amint megjelenik egy konzol, esetünkben a Wii U, ők azonnal nekilátnak a következő generáció fejlesztésének, hiszen hosszú évek kemény munkája, amíg egy új rendszer összeáll.

Ebből kifolyólag a Nintendo vezére szerint már készül a Wii U utódja, de hiába is kérdeznénk, még ő maga sem tudja, hogy mikor jelenhet majd meg az új hardver, illetve milyen konfigurációval, ez ugyanis egyelőre még nem tisztázott. Eszerint nagy valószínűséggel az idei E3-on még nem valószínű hivatalos bejelentés!