Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bill Gates óriási vagyonáról szinte mindenki tud, ahogy arról is, hogy a Microsoft alapítója a vállalat legnagyobb részvényese volt, a múltidő pedig egy nemrég lezajlott részvényeladás kapcsán nyert teret. Május második napján ugyanis Bill Gates 4,6 millió Microsoft részvényt adott el, melynek következtében csak 330,1 millió részvény maradt a tulajdonában. Ezzel a tranzakcióval pedig visszaszorult a második helyre, már ami az általa alapított vállalat többségi részvényeseit illeti.
Az első helyet ezentúl a szintén jól ismert Steve Ballmer tölti be, hiszen neki 333 millió részvénye van. Persze az eladások mögött nem a volt vezető anyagi problémái állnak, hanem a jótékonyság. Bill Gates ugyanis az utóbbi években egyre több időt és pénzt invesztál a feleségével közösen alapított Bill and Melinda Gates Foundation alapítványba, mely számos országban próbál segíteni.
totyak
11 éve, 8 hónapja és 3 heteEz a jel, hogy a csőd felé tart a Microsoft 😄
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 3 heteAzért nem sajnálom a plait…😄
bvektor
11 éve, 8 hónapja és 3 heteNem hiszem, hogy ez akkora problémát jelentene neki 😄 Amíg ott van a leggazdagabbak között, addig teljesen mindegy neki az a pár millió részvény.
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 3 heteNem semmi hogy ennyit jótékonykodik!😮
kpal
11 éve, 8 hónapja és 3 heteNeki így is bőséges bevétele van.
rdave
11 éve, 8 hónapja és 2 heteNeki ez zsebpénz. 😄