Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már szinte meg sem lepődünk azon, hogy ezen a héten is távozott a Naughty Dog soraiból egy ismert fejlesztő, így ezúttal Michael Knowland, a The Last of Us karaktereiért felelős művésze adta be felmondását a stúdióban. Hivatalos bejelentésünk ugyan még nincs, de Knowland saját LinkedIn profilját már frissítette, ahol kiderült, hogy ő is lelépett a stúdiótól, de egyelőre nem tudjuk, hogy hová és miért.
Mint ismert, a Naughty Dog háza táján komoly aggodalomra okot adó felmondási hullám vette kezdetét, így előbb Amy Hennig lépett le, majd Justin Richmond távozott, végül pedig Seth Killian is csatlakozott a sorhoz. Mindannyian az Uncharted-sorozat központi figurái voltak, ami információink szerint komoly okot ad az aggodalomra.
totyak
11 éve, 8 hónapja és 3 heteValami nem stimmelhet ott egészen, másképpen nem lépne le ilyen rövid időn belül ennyi ember. Ez nem lehet véletlen.
rdave
11 éve, 8 hónapja és 3 heteRemélem nincs és nem is lesz gond a csapat körül, az egyik legjobbak. Lehet nem mindig az eredetiségükről adnak tanulságot, de minőségi és élettel teli játékokat hoznak ki.
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 3 heteGyorsan gyújtsunk gyertyákat!!!XD