Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az IGN magazin néhány szerencsés (?) munkatársa élőben is kipróbálhatta a rajongók által messiásként várt túlélőhorrort, az Alien: Isolationt, az Amnesia készítői azonban nincsenek elájulva a látottaktól. Két lényeges problémát is felfedeztek a Frictional Games munkatársai a kérdéses prezentáció kapcsán, az egyik, hogy szerintük a játékosoknak megkönnyebbülést kell érezniük egy-egy elhalálozás után, az Alien: Isolation során látott véres átvezető azonban inkább unalmas, kényelmes megoldás. A játékosok a halálozásokat egy idő után megszokják és egyre gyakrabban teszik fel azt a kérdést, hogy "Most akkor kezdhetem előröl a küldetést?". Egy horrorjátéknál nyilván nem ezt a hatást kívánják elérni a készítők.
A másik súlyos probléma a Frictional szerint, hogy egy félelmetesnek beállított szörny röhejesnek tűnik, miközben elhalad az asztal alatt hasaló játékos mellett, ez pedig könnyedén lerombolhatja az illúziót. Az sem egészen jó megoldás – állítják az Amnesia készítői -, hogy a szörnyet egy átvezetőben leplezik le, szerintük elegánsabb lenne, ha mindez a játékmenet során történne.
fantis6
11 éve, 8 hónapja és 3 hetevárható volt h Amnesia-sok beleszólnak majd 🙂
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 3 heteAmnesia-sok inkább menjenek csinálni valami értelmeset mert a legutóbbi malacos fos nem igazán sikerült …
batedmoldhun
11 éve, 8 hónapja és 3 heteEgy olyan cég szól be, akik eddig nagyon semmi maradandót nem raktak le az asztalra. Szánalmas.
tuttu13
11 éve, 8 hónapja és 3 heteIgazuk van!!! Nekem is feltűnt, hogy az asztal alá bújnak el 😄 😄 😄
Ez valóban nevetséges! teljesen igazuk van! Horror terén Ők jobbak! ez tény! 🙂
i3eng
11 éve, 8 hónapja és 3 heteNekem se tetszett az az asztalos rész, legszívesebben azt láttam volna hogy lerántja farkánál fogva és pörgeti a feje fölött mint egy helikopter 😄
Meg az se nagyon adott hozzá a játékhoz, hogy tök bénán a földön közlekedik az alien… a játékos meg ott oson guggolva mögötte
sekai
11 éve, 8 hónapja és 3 heteszerintem is meg kellene fogadni ezeket a tanácsokat 🙂 és igazuk van abban hogy egy horror játékban ha meghal a játékos érezzen megkönnyebbülést pl emlékszem amikor amnéziában futottam a szörny elől már vagy 1 perce majd megölt mégis jó esett „meghalni” mert vége volt sikítós rémálomnak 😄
hedzsoooakaheyjoe
11 éve, 8 hónapja és 3 heteMeg kell hagyni nem mondtak butaságot a srácok, szerintem is legalábbis van abban valami, amit mondtak. Kíváncsi vagyok, lesz-e emiatt változtatás az Alien játékon, hallgatnak-e kellően más játékfejlesztők kritikájára. 🙂
danyee
11 éve, 8 hónapja és 3 heteSemmi maradandót? Szerintem az Amnesia: The Dark Descent egy nagyszerű játék lett. Rengeteg ember horrorba vetett hitét hozta vissza ez a játék és csak sajnálni tudlak a szűklátókörüséged miatt.
danyee
11 éve, 8 hónapja és 3 heteA Machine for Pigs-t a thechineseroom készítette, a Frictional csak kiadta
tuttu13
11 éve, 8 hónapja és 3 heteDe most komolyan! 😄 A film szerint a Predator is alig tudja a legyőzni ezeket a high tech cuccokkal! Mi meg lazán elbujkálunk egy éles hangon csipogó mozgásérzékelővel 😄 Még a torrent-ezés is meggondolandó! 😄
totyak
11 éve, 8 hónapja és 3 heteEngem nem igazán érdekelnek a negatív kritikák, mindenképpen kap egy esélyt, mert tetszik az elgondolása a játéknak.
danyee
11 éve, 8 hónapja és 3 heteElég durva dolgokat ígértek a készítők…
Az Alien lát, hall, szagol, meg tudom is én. Szóval ez egy kicsit kellemetlen
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 3 heteŐk csak ne szóljanak be semmit.
Szerintem is idegesítő, hogy mennyire túl van értékelve a The Dark Descent…… én is kijátszottam, szép volt, jó volt amíg tartott, de maradandót szerintem sem alkottak…
vendeg
11 éve, 8 hónapja és 3 heteElég gáz, hogy a nevüket adták, egy ilyen sz.rhoz….rábólintaniuk nekik is rá kellett…