Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ismét ölt a videojáték - ilyen, és ehhez hasonló szalagcímekkel kapott szárnyra az a hír, amelynek során kiderült, hogy egy dél-koreai férfi játékszenvedélye miatt hagyta meghalni párhónapos kisbabáját. A 22 éves férfi az Emirates 247 értesülései szerint naphosszat egy internetes kávézóban ült azért, hogy kedvenc szenvedélyének hódoljon, miközben hosszú órákra, étlen-szomjan hagyta magára gyermekét - a pici anyukája ugyanis egy gyárban vállalt munkát a megélhetés reményében -, amibe a csecsemő belehalt.
Noha egyértelmű, hogy emberi mulasztásról és gyengeségről, egyfajta mentális problémáról volt szó és az édesapa hibázott, a világsajtó most ismét a videojátékok káros hatásait állította a középpontba.
Koreában egyébiránt nem az első eset, hogy játékszenvedélyből fakadó szülői gondatlanság miatt veszti életét egy gyermek, így az országban nemrégiben törvényjavaslat született arra, hogy a játékszenvedélyt a súlyos függőségek – tehát alkohol, drog és egyebek – csoportjába sorolják.
juhaszandor
11 éve, 9 hónapja és 1 heteAmikor láttam a címet, eszembejutott, hogy nem az első ilyen eset volt, de az már durva, hogy ilyen komoly függőségnek fogják besorolni.
marco
11 éve, 9 hónapja és 1 heteHogy lehet valaki ekkora barom?😮
Egyébként persze, közvetett módon itt konkrétan most a játék volt a hibás, de valójában tök mindegy épp mi volt a szenvedélye a baromnak.
rdave
11 éve, 9 hónapja és 1 heteEgyszerűen nem gondolnak bele mi a f.szt csinálnak, egy játék nem okoz fizikai függőséget, mint a drogok többsége, szóval ez csak az idióta embereknek gond. Hogy a francba lehet ennyire gyökér, hogy a saját gyerekét ott hagyja? Ezért minimum pár évre börtönbe zárnám.
bvektor
11 éve, 9 hónapja és 1 heteSzerintem ezért egyáltalán nem lehet a játékot okolni. Egy játékot nem azért írnak meg, hogy rossz legyen, és értelmes ember tudja hol a határ. Ez most éppen egy játékkal történt meg, de valószínűleg egy ilyen felelőtlen apuka talált volna magának valami mást ahol mulaszthat.
marco
11 éve, 9 hónapja és 1 heteSzerintem sem, épp azért írtam hogy közvetve. Ha a kocsmában piázott volna, akkor közvetve az alkohol lenne a hibás.
marduk
11 éve, 9 hónapja és 1 heteIgazából ez a felelősség teljes hiánya. Egyszerűen nem minden embernek való a gyerek… És sajnos a legtöbbjük, akik gyereket vállalnak, azok ilyen idióták.
teglasdavid
11 éve, 9 hónapja és 1 heteAz kicsit komoly játék szenvedély …
totyak
11 éve, 9 hónapja és 6 napjaGyereket könnyű csinálni, felnevelni a nehéz. Lassan IQ-hoz kellene kötni, hogy kinek lehet gyereke.