Az azóta eltelt időszak alatt jó sokszor került bekapcsolásra az a számítógép, melyhez tesztalanyunkat, a CM Storm Mech billentyűzetet csatlakoztattuk, így reméljük, hogy a kellő tapasztalattal sikerül mindent átadnunk vele kapcsolatban.
Elsőként a külsőről osztanánk meg veletek néhány sort, hiszen hiába van egy bizonyos keret amin belül általában a perfiériákat gyártó vállalatok mozognak, a CM Storm Mech igazi különcnek mondható. A legfontosabb dolog a billentyűzet mérete. Nos tesztalanyunk az átlagos méretű billentyűzetek mellett egy óriásnak tűnik. Persze a játékosoknak szánt billentyűzetek esetében van még jó néhány nagyobb példány, ám a Cooler Master különlegessége tényleg óriási. Sajnos ez inkább negatív tulajdonság, mint pozitív, hiszen a tesztkörnyezeten kívül, igen sok helyen akadhatnak vele problémák.
Például egészen egyszerűen egy szokványos számítógépasztal billentyűzettartójánál elhelyezve alig hagyott helyet a Cooler Master Mizarnak, ami ráadásul nem tartozik a legnagyobb egerek közé. A képek lehetséges, hogy nem teljesen jól adják vissza a helyzetet, hiszen álló helyzetben még elégnek tűnhet a hely, ám ha kilépünk az általános felhasználásnál alkalmazott mozdulatok világából és áttérünk a játékokhoz, akkor ott bizony jó néhány éles irányváltásra lehet szükségünk.
A méret terén tehát szinte már a használhatatlanság kategóriájába sorolható a CM Storm Mech, amin perszer sok dologgal lehet javítani. Ilyen például egy normális íróasztal, melynek felső részén helyezzük el a perifériákat, így minden bizonnyal jóval több helyünk marad a billentyűzetnek, de akkor sem lehet olyan kényelmes az elhelyezés, mint a kisebb megoldások esetében. Persze van néhány játékstílus, amihez nem kell olyan nagy hely az egérpadon, de akkor sem túl egészségesek ezek a méretarányok. Persze ez nem jelenti azt, hogy a kialakítás minőségével és a gombok elhelyezkedésével is problémák lennének. Ebben a két témakörben ugyanis nagy dicséretet érdemelnek a vállalat mérnökei, hiszen az árkategóriához méltó összeszerelési minőségről számolhatunk be nektek. Ezzel együtt a gombok minősége és lágysága is teljesen megfelelő, a mechanikus kialakításból adódóan azonban a megszokottnál talán erősebb visszajelzést kapunk egy-egy lenyomás után.
A billentyűzet bal oldalán elhelyezkedő „fogantyú” igazából mondhatni, hogy egy dizájnelem, mely talán pont a fentebb említett méretbeli negatívumok egyik fő oka. Ezen kívül megjegyezendő még a fekete keret mellől kitűnő alumínium rész, melyet a billentyűzethez mellékelt szerszámoknak köszönhetően el lehet távolítani. Ennek több oka is lehet. Elsőként például a tisztántartás, mely egy ilyen precíz remekmű esetében nagyon fontos, másrészről pedig a hozzáértők akár teljesen egyedivé varázsolhatják billentyűzeteiket. Ezzel kapcsolatban ugye volt egy verseny, mely a Cooler Master szervezésében zajlott és a különleges festésű Mech billentyűzetek megalkotói vehettek részt benne. Ott is remek megoldások születtek, ám aki egy „csupasz” Mech billentyűzetet vesz, az minden versengési izgalom nélkül, a saját idejéhez és kreativitásához igazodva készítheti el a megvásárolt billentyűzetének egyedi változatát.
A kifejezett külsőről ennyit lehetne mondani, talán így is a megszokottnál hosszabbra sikeredett ez a rész, de higgyétek el, hogy tesztalanyunk és úgy összességében a billentyűzetek esetében is nagyon fontos ez a rész. Térjünk át a technikai frontra, mely felsőkategóriás termék esetéből adódóan jó néhány közlésre méltó megoldást tartogat. A játékosoknak szánt billentyűzetek komolyabb fele különleges kapcsolókkal van felszerelve, melyek nagyban meghatározzák a játékosok mozgását és gyorsaságát.
A Cooler Master itt is figyelt a minőségre és az oly sokszor emlegetett Cherry MX kapcsolók mellé tette le voksát. Azért került többesszámba az említett megoldás, mert hivatalosan ilyen téren három verzióban került gyártásra a billentyűzet. Ez a három verzió a Blue, Brown és Red hármas lenne, melyek közül mindegyiket egy fehér LED-háttérvilágítás támogat meg. Ezek a kapcsolók egyébként 50 millió lenyomást is gond nélkül bírnak, ami nagyon fontos, hiszen a játékosok sokszor a szokásos gépelési erőnél jóval erősebben nyomják le a billentyűket.
A billentyűk lenyomásánál még megemlítendő, hogy sok játék esetében egyszerre több gombot is le szeretnének nyomni a játékosok, és arra lenne szükségük, hogy a billentyűzetük ezt egyszerre meg is tudja érteni, illetve reagálni is tudjon az utasításokra. Ezt természetesen teljes mértékben meg is tudja oldani a Mech, hiszen a gyári adatok szerint egyszerre 64 billentyűlenyomást tud kezelni, amit azért 10 ujjal nehéz lenne kivitelezni.
A technikai fronthoz sorolható a kábelezés és a billentyűzet hátsó oldalán elhelyezkedő csatlakozások is. A kábelezést csak dicsérni lehet, hiszen jól elkülönített csatlakozás helyezkedik el a billentyűzeten, melynek másik fele egy szokványos USB csatlakozó. A kettő között pedig egy rendkívül strapabíró és vastag kábel továbbítja a jelet, így ezzel bizonyára senkinek sem gyűlik majd meg a baja. A számítógépes csatlakozás mellett azonban jó néhány egyéb csatlakozó is helyet kapott a billentyűzeten, ezek pedig nagyon hasznosak. Találunk ugyanis a termék hátsó részén két USB 3.0 csatlakozást, audio és mikrofon csatlakozót és egy mini-USB csatlakozást is. A nagyrészt hasznos csatlakozások sokak dolgát könnyíthetik meg, hiszen nem kell az asztalon át a kábelrengeteghez még hozzátenni a kiegészítőket, hanem elég a kezünknél lévő billentyűzethez csatlakoztatni.
A gombok terén is van miről mesélni, hiszen egyrészt dedikált macro gombok is rendelkezésre állnak, másrészről a médiagombok is sokat segíthetnek a napi használat során. A gombokkal kapcsolatban kerül képbe a gyártó saját szoftvere, mely a komolyabb termékeknél gyakran fordul elő. A szimplán csak Mech névre keresztelt szoftver gyorsan feltelepül és a magyar nyelvet nem támogatja. Persze különösebb szaknyelvet nem tartalmaz a szoftver, hiszen a profilokat tudjuk vele beállítani, illetve aktiválni, valamint a macro parancsokat is itt tudjuk hozzárendelni az egyes dedikált gombokhoz. Őszintén szólva semmi extrát nem nyújt a szoftver, egyedül talán a vizuális ábrázolás és az öt profil érdemel dicséretet.
Visszatérve a gombok fizikai tulajdonságához, annyit meg kell jegyezni, hogy a lenyomások viszonylag hangosak lehetnek, de ez a technológia velejárója. A reagálásra nem lehet panaszunk, amit 1000 Hz/1ms válaszidőnek köszönhetünk. A háttérvilágítás kellően erős, a fehér fény azonban kicsit szokatlan lehet a vörös és kék fényekhez szokott felhasználóknak. A magyar nyelv nem csupán a szoftver hiányossága, hanem a billentyűzeté is. Ez sajnos jellemző a magyar piacra, hiszen egyszerűen nem vagyunk akkora felvevőpiac, hogy minden modell megkapja a mi kiosztásunk.
A termék áráról még nem esett szó, az állakat tessék megtámasztani, hiszen a legolcsóbb helyeken is 47 000 Ft fölött van tesztalanyunk ára. A garancia terén meg kell dicsérni a gyártót, hiszen három év garanciával kaphatjuk meg a billentyűzetet, ami átlag fölöttinek számít. A legtöbb terméket öröm használni a tesztidőszak alatt, hiszen olyan hardverekről van szó, melyek kategóriájukban kiemelkedő gyártók üzemeiből kerülnek ki. A Cooler Master is a nagy becsben álló vállalatok közé tartozik, ám ezt az „örömöt” nem tudta előidézni a CM Storm Mech.
Egyszerűen ennyi pénzért nem nyújtja azt, amit elvárnánk tőle, főleg a márkanév ismeretében, hiszen tényleg egy olyan vállalatról van szó, melynek legtöbb terméke a saját piacán domináns produktumnak számít. A legnagyobb hibája véleményem szerint a kialakításában rejlik, egy játékosnak pedig nagyon fontos a kényelem. Ezt a vagány külső megalkotásakor át kellett volna gondolni, még akkor is, ha a technológia terén nagyon is az élenjárók között szerepel a Mech.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 1 heteAz komoly pötyögő!😮
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 1 heteNem tetszenek ezek a fajta gombok. Minden gamer bill ilyen?😮
totyak
11 éve, 9 hónapja és 1 heteKülönösebben rosszat úgy látom nem lehet a billentyűzetre mondani, de azért úgy gondolom, hogy ennyi pénzért már elvárhatná az ember, hogy magyar kiosztású klaviatúrát kapjon.
teglasdavid
11 éve, 9 hónapja és 1 heteNa akkor ezt majd meg is veszem mert most ment tönkre a billentyűzetem … xD
bese
11 éve, 9 hónapja és 1 heteMagyar kiosztás nekem is hiányzik, de amúgy bitangul néz ki!😮
csirkee
11 éve, 9 hónapja és 1 heteEddigi tapasztalataim alapján: Igen! 🙂
paulmarlow
11 éve, 9 hónapja és 1 heteCsúnya is és nem is magyar a kiosztás…
marco
11 éve, 9 hónapja és 1 heteMegerősítem: igen, ilyenek. Az ok nagyon egyszerű, a nyomástáv és a precízió, valamint a kényelem dönt.
Amit munkára használ az ember, annál az a jó ha kis utat jár be a billentyű, mert biztosan akarjuk leütni, játéknál meg óvatoskodsz, játszol a billentyűvel.
homerd
11 éve, 9 hónapja és 1 hete.
defendor
11 éve, 9 hónapja és 1 hetehuu de elfogadnám, pont illene a monitoromhoz 😄 de ennyit nem költenék billentyűre, nem a magyar fizetéshez van ez mérve sajnos.
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 3 heteUhh de durva eszköz!😮 Ez uralná az asztalomat!🙂 El se férne igazából!😄
italianman
11 éve, 7 hónapja és 3 heteBillentyűzetre ennyi pénzt nem adnék.(soha sem). A magyar nyelv hiányossága pedig nem szép dolog. Egyébként a kinézete nem lenne annyira rossz.