Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A kínai Xiaomi szinte már meghódította a távol-keleti régiót, neve pedig már Európában és az Egyesült Államokban is igen komolynak számít, azonban a vállalat nagyon okosan nem próbál meg egyszerre mindenhol a csúcsra törni. Az alig négy éves vállalat természetesen a Google családjába tartozó Android rendszerre építi készülékeit, melyek között találkozhatunk bivalyerős csúcsmodellekkel és jó áron érkező, tudásukban a korrektség fölött járó okostelefonokkal is. Az idei évben egyelőre nagyon jól állnak a srácok, ezt pedig nem csupán ők állítják, hanem a számok is bizonyítják.
2012-ben összesen 11,7 millió készüléket adtak el, ezt 2013-ra sikerült 18,7 millió eladott készülékre emelni, az idei év pedig még nagyobb számokkal kecsegtet. Az elmúlt három hónapban már 11 milliónál tartanak, a tervek pedig egészen 60 milliós eladásokról szólnak. Ez a 60 millió majdnem fele annyi, mint amit az Apple ért el tavaly, így pedig még többet jelentenek az említett számok. Arról pedig fölösleges is előre elmélkedni, hogy mit hozhat a vállalat terjeszkedése.
kpal
11 éve, 9 hónapja és 3 heteVannak sikeres cégek 🙂
totyak
11 éve, 9 hónapja és 3 heteNem ismerem a céget és valószínűleg nem is egy Xiaomi mobilt vennék, ha választanom kellene.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 hetePedig a jelenlegi csúcsmodelljük simán hozza a galaxy S4 szintet, csak fele annyiba kerül, igaz nincs benne LTE, de cserébe az egész ház fém és üveg, ráadásul az alkotó komponensek sem holmi másodvonalas chip-pek, hanem ugyanúgy Snapdragon 800 Karit magokkal, meg Ardeno 330 grafikus chip-pel jön, a kijelző Sharp, a fényképező optika meg Sony. Ha valakinek van egy kis esze simán bevállal egy ilyen telefont, hiszen ha azt nézzük 7-8 éve még a HTC sem volt nagy márka, ma meg már a legkomolyabb telefonokat pakolja össze (más kérdés, hogy piaci részesedés szempontjából nem megy nekik a legjobban… ).
kpal
11 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn kiegyezek egy Lumia 1520 is 🙂