Pedig ahogy említettem, ebben a témakörben nem elég csupán a külső megjelenés és a specifikációkat hosszan soroló adatlapon feltüntetett információk alapján dönteni, hanem érdemes a lehető legtöbb gyakorlatias elemzést elolvasni a kiválasztott termékkel kapcsolatban. Ennek rengeteg oka van, szerintem ezek közül az egyik legfontosabb egyértelműen az, hogy általában több évre választunk magunknak egeret, így sokaknál közrejátszik a leginkább kedvelt játékműfaj és maga a játékstílus is. Aztán sorolhatnánk még a funkciókra vonatkozó elvárásainkat, a garancia hosszát vagy akár az egér méretét is. Utóbbi rendkívül fontos, hiszen nem csupán egy-egy játék futtatásakor használjuk ezen perifériánkat, hanem az egyszerű böngészéstől kezdve egészen a szövegszerkesztésig. Persze az igaz, hogy az általános feladatokra nem érdemes a gamer egerek közül válogatni.
Úgy ítéltem meg, hogy az összevisszaság elkerülése érdekében külön-külön bemutatom egy kicsit személyesebb szemszögből a nálam vendégeskedő egereket, majd pedig az elkerülhetetlen összehasonlítás és az egész piacot figyelembe vevő értékelés fog következni. Elsőként a CM Storm Alcor került az egérpadomra, hiszen számomra fontos volt azt is megnézni, hogy a „gyengébbik” modellhez képest mit tud majd a Mizar. Na de egyelőre még ne keverjük ide a nagy testvért, hanem nézzük meg, hogy mit is tud a gyártó igen jó áron és igen jó specifikációkkal érkező újdonsága. Az Alcor legnagyobb erénye a 4000 DPI-s Avago 3090-es optikai szenzor. Az Avago neve sűrűn kerül elő a játékosoknak szánt egereknél, hiszen nagyon megbízható technológiát kínálnak. Ez az érték már középkategóriásnak mondható és az alapvető elvárásoknak teljes mértékben megfelel.
Sokan emlegetik azt, hogy bizony a nagyon olcsó egerekkel is teljesen meg vannak elégedve és nekik bizony nincs igényük kimondottan játékosoknak szánt egerekre. Ezt a döntést tiszteletben kell tartani, azonban szerintem óriási különbségek vannak az említett kategóriák között. Persze nem létszükséglet, hogy a jó játékélményhez legyen egy gamer egerünk, de azért vannak már jó áron kapható modellek. Ahogy említettem az Alcor messze nem a kategória királya, de ez igazából csak az extra funkciók terén mutatkozik meg. Mielőtt általánosabban kerülne szóba, érdemes megemlíteni, hogy jobbkezesek számára kínál ideális fogást az újdonság, valamint a gombok terén sem panaszkodhatunk. Az egér baloldalán találhatunk két gombot, melyekkel például a böngészés során navigálhatunk, de játékoknál is hozzájuk rendelhetünk bizonyos bindeket. A görgő természetesen gombként is funkciónál, valamint a felső részen helyezkedik el a DPI állításért felelős páros, mely négy szinten képes elosztani a szenzor képességét.
A súlyra nem lehet panaszunk, hivatalosan 86 grammot nyom a szerkezet, igazándiból se nem túl könnyű, se nem túl nehéz. A fekete színnel nem lőttek mellé, ráadásul a CM Storm logó a DPI állításával egy időben színvilágot is cserél. Ugye négy lépésben állíthatjuk a DPI értéket, tehát négy színben csodálhatjuk meg az említett logót. A négy szín mindegyike remekül mutat a fekete egér esetében, de azért megemlíteném, hogy a fehér, kék, piros és zöld színekről van szó. Az anyaghasználat igényes, a néhány nap alatt nem tapasztaltam a sok olcsó termékre jellemző szétesni akarás jeleit. A 4000 DPI nekem elég volt bőven, összességében tehát egy korrekt tudással és egy kis extrával felvértezett egeret ismertem meg az Alcor személyében.
Ezek után helyet cserélt a két egér és a Mizar került egérpadomra. Külsőre lehet, hogy sokan nem tudják elsőre megkülönböztetni őket, a specifikáció azonban érdemi különbségeket mutat. A legnagyobb különbség egyértelműen az Avago 9800-as lézeres szenzor, mely akár 8200 DPI-t is képes a játékosoknak kínálni. Ez az érték igazándiból már a csúcskategóriába röpíti ilyen téren ezt a terméket, talán mondhatni, hogy sok is. Említettem a külső vonások hasonlóságát, melyet az oldalsó gumírozott felület tör meg, hiszen a kisebbik modellnél ilyen kiegészítéssel nem találkozunk. Méreteit tekintve teljesen megegyezik a két egér, de szerintem a gumírozott felület csak növeli a külső összhatást, valamint a súlyban is szerepet játszott, hiszen ez a modell már 100 gramm körül van. Persze gyakorlati haszna is van, hiszen a hosszú órákon át tartó játékoknál a sima műanyag felület már jó néhány izzadtságcseppet kell hogy eltűrjön, ami nem mindig megy neki, míg ez a gumírozás egyrészt kellemesebb fogást, másrészt kevesebb csúszkálást hozott magával.
A kialakítás megegyezésének eredménye, hogy a gombok terén szinte ismételhetném saját magam. Hivatalosan 7 gomb áll rendelkezésünkre, de ugye az alap két gomb a legtöbb egérnek erénye. Maradt tehát öt, melyből egyet a görgő lenyomhatósága, kettőt az egér baloldalán elhelyezkedő nyilak és szintét kettőt az egér felső részén található DPI-állító gombok merítenek ki. A DPI-állításnál fontos megemlíteni, hogy természetesen menet közben is bármikor válthatunk az értékek között, tehát nem kell külön szoftveresen állítgatni minden váltáskor. A gombok és a szoftverek megemlítése pedig elvezet minket a szenzor és a gumírozás utáni harmadik nagy különbséghez. Ez nem lenne más, mint a Mizar Application Software, mely már nevében is jelzi, hogy az említett tesztalanyunkhoz készült szoftveres kiegészítőről van szó. A program jelenleg v1.0.1-nél jár, de az esetleges későbbi frissítések sem hozhatnak túl nagy újdonságot.
Nem kell megijedni, mindössze egy 10MB alatti kis szoftverről van szó, ám ez az apróság nagyon fontos dolgokat rejt magában. A telepítésnél nem találkoztam magyar nyelvvel, szóval némi angol tudás nem árt hozzá, de nem filozófiai tanítóprogramról van szó, tehát az alapszintű ismereteink és a program felépítése segít nekünk. Hét gombról beszélhetünk, de barátok között maradjunk inkább csak ötnél. Mindenesetre a programot elindítva egerünket látjuk meg elsőként, melynek gombjainál számok helyezkednek el. Az ábra mellett tudjuk beállítani, hogy a 7 gomb pontosan milyen funkciót is lásson el, szerintem nincs túlbonyolítva, ezt így kell megcsinálni. Profilok terén 0 és 3 között rendelhetünk hozzá játékstílust vagy felhasználót, ami bőven elegendő kell hogy legyen.
Az Advanced menüpont már jóval érdekesebb dolgokat hozott el számomra. Itt tudjuk ugyanis A négy DPI szintet belőni magunknak, valamin az alsó részen a gombok sebességét és a világítást állíthatjuk. A világításos rész nagyon tartalmas, hiszen egyrészt ki is kapcsolhatjuk, másrészt pedig akár „lüktető” üzemmódba is helyezhetjük, így növelve vizuális élményeink. A másik érdekesség, hogy a DPI-szintekhez 7 szín közül mi magunk adhatjuk meg a kívánt fényvilágot, így ha egy összejövetelen két ugyan ilyen egér kerülne egymás mellé, még akkor is kicsi lenne az esély arra, hogy ugyan olyan vizuális élményt nyújtsanak. A Macro menüpont elég egyértelmű, sokak számára azonban elsőre kicsit furcsa lesz, de meg kell szokni azoknak, akik használni szeretnék. A Profiles, Library és Support menüpontok sok magyarázatot nem kívánnak, a program lényege az első három menüpontban rejtőzik. Említettem, hogy egy közös értékelés keretein belül tennék pontot a cikk végére, mely lassan el is következik.
Tudásukban mindkét megoldás képes kiszolgálni a játékosok igényeit, formailag nagyon kevés különbség van köztük, így nem ez alapján dől majd el, hogy ki melyik modellt választja. Az Alcor 11 900, a Mizar pedig 14 900 forintos ajánlott bruttó végfelhasználói áron kerül a hazai piacra, tehát átlépik a sokak esetében emlegetett 10 000 Ft-os álomhatárt, de nem sokkal. Persze valószínűleg találkozhatunk majd olcsóbb árazással is, de itt minimális eltérésekről beszélhetünk.
A két egér közötti 3000 Ft szerintem nagyon is indokolt és ekkora különbözet mellett szerintem egyértelműen a Mizar éri meg jobban. Ebből adódik, hogy én bizony bevittem volna az a bizonyos 10-es alá az Alcor-t, egy sokat látott 8990-es vagy 9990-es cédulával. Összességében tehát remek gamer egerekről van szó, azonban felhívnám a figyelmet a szinte megegyező kialakítás legnagyobb hátrányára. Ez nem lenne más, mint a méretből adódó kényelmetlenség. Nekem bizony mindkét egér kicsi volt, megnéztem az általam használt típus méreteit és igen nagy eltérések voltak, tehát aki teheti, az próbálja ki őket vásárlás előtt.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 heteCsinos cincegők. Mizar kéne – ennyiért meg főleg. Már túrom is a netet érte!🙂
fantis6
11 éve, 9 hónapja és 3 hetenem rosszak , és az ár sem durva 🙂
totyak
11 éve, 9 hónapja és 3 heteKinézetre szerintem átlagosnak mondható egerek, a tudást meg nem tudom értékelni. Bevallom, én nem hiszek a dpi-ben, mely az egyéb mértékegységekben, de lehet, hogy változna a véleményem egy próba után. Összességében haszontalan dolognak érzem az ilyen drága egereket.
kpal
11 éve, 9 hónapja és 3 heteKicsit várni kell és olcsóbban már ideális vétel. Én azt vallom egy jó gamer egér kábeles mint ez , valahogy nem bízok vezeték nélkülibe ha játékról van szó .
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 heteKéne. Sajna 2000 fölött nem nagyon tudok egeret venni…🙁
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 heteMizar *.*!!!! Régóta szemezek egy komolyabb CM vagy Razer egérrel, ez most ennyiért nagyon megfogott!
bese
11 éve, 9 hónapja és 3 heteCM megint hozta a formát. Nagyon ütősen néznek ki, a többszínű led meg szerintem zseniális ötlet!
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 heteDurván komoly cuccok!😮
promi
11 éve, 9 hónapja és 3 heteszerintem kicsit sok, majd lejebb megy 🙂
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 hetenem tudjátok hol lehet venni? egyelőre csak cooler master oldalán találtam, de ott a szállítás miatt 22 ezerre ugorna az ár, ami elég sok. Magyarországon nem lehet kapni valahol?
csirkee
11 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem még nem lehet őket itthon kapni, de érdeklődj az aqua-nál.
hunhades21
11 éve, 5 hónapja és 1 heteAzért elfogadnék egyet 😄
janooo
10 éve, 10 hónapja és 4 napjanekem ez van http😕/gaming.coolermaster.com/en/products/mice/reaper/ ez egy elég nagy egér a szenzora ugyan az mint a Mizar é Avago ADNS 9800 Lézer szenzor 8200 max dpi vel,a software segítségével 100 dpi n ként egészen 8200 dpi ig lehet állítani 4 profilban,és azt kell hogy mondjam hogy nagyon jó egérről van szó szóval ha közepes nagy tenyerű játékosok vagytok akkor mindenkép ezt vegyétek meg a cooler master től.
fox107
10 éve, 7 hónapja és 4 heteNem értem… mi az „Easter-Egg”???
kpal
9 éve, 11 hónapja és 4 heteHúsvéti tojás 😄