A mostani irományomban egy ingyenes horrorjátékról fogok írni. Ez nem más, mint a Cry of Fear. A játék 4 éven át készült, majd 2013-ban készült el. Jelenleg ez a játék Steamről is letölthető, ugyanis elegendő szavazatot szerzett a Greenlight programban. Bevezetőként még annyi, hogy ez a játék félelmetesebb, mint az Amnesia vagy a Penumbra, és nyomasztóbb, mint a Silent Hill. Tudom, hogy furcsán hangzanak az én számból, de még egyetlen egy játéktól nem féltem ennyire, mint ettől.

És akkor most jöjjön a szokásos történetmesélés. Vagy mégsem. Miért? A teljes sztorira csak a játék során derül fény, ezért nem szeretném lelőni a poént. Az alaptörténet amúgy egyszerű. Simon Henriksson, egy 19 éves fiú éppen egy emberen próbál segíteni, amikor egy autó nekiront. A fiú emiatt ilyen kómaszerű állapotba esik. Egy elhagyatott városban találja magát. A városban sok rejtélyes dolog történik, és rémálomba illő lények kóborolnak mindenhol, lesben állnak, hogy lecsapjanak a főhősre.

Picit a játékmenetről. Először is first person nézetű a játék. A kezdeti felszerelés egy kés és egy mobiltelefon. A mobiltelefon a játék során nagy szerepet fog játszani. Elsősorban lámpaként is használható, viszont a későbbiekben több szerepet fog ellátni. A dolgok tárolása nagyon limitált. 3 dolgot tudsz a zsebekben tárolni és 3 dolgot tudsz a táskádban tárolni, az-az 6 dolgot tudsz egy időben tárolni. Ez amiatt van, hogy a játékos ne érezze magát Rambonak.

A készítők célja ugyanis nem az volt, hogy lehetőség legyen arra, hogy minden szörnyet ki tud nyírni. Igazából lesznek esetek, amikor jobb elrohanni néhány ellenféltől, mint neki menni szemtől szemben. A szörnyek egy része a legváratlanabb helyeken fog felbukkanni, ezért érdemes odafigyelni mindenre. Amit nem említettem, de nagyon fontos, hogy lesznek szörnyek, amelyektől elég egy ütést elszenvedned, és game over. Fontos dolog, hogy amikor megnyitod a „leltáradat”, ahol a dolgokat tárolod, akkor a játék nem áll meg, tehát a szörnyek közben is tudnak támadni.

A játékosnak életerő mellett energiája is van, amelyet sprintelésre és ugrálásra lehet használni. Mindkettőt morfium injekciókkal lehet visszatölteni, viszont vigyázat, mert nem lehet egyszerre túl sokat használni egyszerre, mert meghalhatsz. Menteni a pályákon található magnetofonokkal lehet. Lehet dual-wieldelni, amely azt jelenti, hogy 2 dolog is lehet egyszerre nálad, például mobiltelefon és pisztoly. Azonban ennek hátrányai is vannak, mert pl. a pisztolyt így nem lehet újratölteni, mert a másik kézre is szükség lenne, amely foglalt. Fontos, hogy újratölteni csak akkor tölts újra, ha fontos, mert minden újratöltésnél elveszik a lőszer, amely még van a fegyverben. A játék játszható co-op-ban, singleplayerben és egy ún. doctor módban.

Nos, remélem tetszett az irományom a modról. 😀 Utóiratként csak annyi, hogy csak erős idegzetűeknek ajánlom a játékot.