Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Airtight Games és a Square Enix csapata nemrégiben napra pontos megjelenési dátummal ruházták fel a Murdered: Soul Suspect című videojátékot, aminek köszönhetően kiderült, hogy a nyár egyik első alkotásaként számíthatunk rá. A Murdered: Soul Suspect európai premierje ugyanis a tervek szerint június 6-án lesz esedékes, a szokásos három napos késéssel az amerikai megjelenést követően, ahol ennek értelmében már június 3-án felkerül a boltok polcaira a végeredmény.
A nyomozós akciókaland egyébiránt a tervek szerint PC-re, valamint a Sony és a Microsoft előző-, illetve újgenerációs konzoljaira is megjelenik majd az említett időpontban.
paulmarlow
11 éve, 10 hónapja és 2 heteMár a trailer megfogott anno, biztos ki fogom próbálni. 🙂
totyak
11 éve, 10 hónapja és 2 heteSzerintem tökéletesen időzítik a játékot. Olyankor már nincs iskola, a gyerekek kisírhatják anyucitól a játékot és egész nyáron tolhatják.
rdave
11 éve, 10 hónapja és 2 heteJöhet, kíváncsi vagyok rá, jónak tűnik.
nomarcube
11 éve, 10 hónapja és 2 heteÚ, ez nekem teljesen új, de nagyon tetszik! 😄 Sok mindent ki lehet ebből hozni, remélem fogunk rá emlékezni!