Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes információkat hozott nyilvánosságra a Baird Equity Research csapata, akik legfrissebb elemzéseik alapján úgy vélik, hogy a Rockstar még idén egy új Red Dead-játékkal kíván megörvendeztetni minket. Az amerikai piackutató szerint ez azonban még nem minden, a Red Dead Redemption folytatása mellett ugyanis a kiadónak szüksége van arra is, hogy az idén PC-re, illetve next-gen konzolokra is megjelenhessen a GTA 5.
Hogy miért szükséges mindez a Take-Two számára? A kérdéses piackutató elemzője, avagy Colin Sebastian szerint azért, mert a csapat csak így tud majd megfelelni befektetői számára, hiszen részvényeikben olyan kritériumokat fektettek le, amelyeknek csak efféle nagy eladásokat produkáló címekkel tudnak megfelelni.
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 3 heteDe jó lenne! 🙂
marco
11 éve, 11 hónapja és 3 heteRDR2 nagyon aktuális lenne biza.
reverse
11 éve, 11 hónapja és 3 heteIszonyat sokat játszottunk rajta! 😄
daemonxhun
11 éve, 11 hónapja és 3 heteA legtöbben a médiában és a játékosok között Red Dead: Redemptionként hivatkoznak a játék teljes címére, és hogy ennek fog érkezni folytatása. Azonban fontos leszögezni, hogy ha jól emlékszem, 2005-ben már volt egy Red Dead rész Revolver alcímmel. Szóval a játéksorozat címe Red Dead. Persze ez csak szőrszálhasogatás, na 😄
Hogy a hírhez is írjak: Khmm, igen, ezt a hírt linkeltem be pár órája chaten, és meg mondom őszintén, nem okozott túl nagy meglepetést. Az érthető, hogy a Rockstar a lehető legtöbb pénzt akarja kisajtolni a 360/PS3-as eladásokból, és csak utána jelentik be next-gen-re a GTA V-öt (ami amúgy most már current-gen). A Red Dead folytatása meg most már igencsak aktuális volna. Várom.
becikehun
11 éve, 11 hónapja és 3 heteDe király 😄
kpal
11 éve, 11 hónapja és 3 hetezsíír ,csak passzentos legyen 😄
bvektor
11 éve, 11 hónapja és 3 heteNekem nagyon bejött a Red Dead Redemption, szívesen kipróbálnám már egy ideje, de PC párti vagyok, és csak PC-m van.
Az pedig, hogy még mindig nem adták a GTA V-t PC-re szerintem (és úgy gondolom elég sok PC gamer szerint) elég durva dolog..
totyak
11 éve, 11 hónapja és 3 heteSzerintem legyen úgy, hogy a 2. részt most már kiadják pc-re is, de rögtön bundle-ban az első résszel együtt 😄