Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem lehet túl fényes az Eletronic Arts tulajdonában álló Criterion Games helyzete, a stúdió két társalapítója, Alex Ward és Fiona Sperry ugyanis váratlanul távoztak a brit székhelyű cégtől. A Polygon magazin értesülései szerint a távozott fejesek hamarosan új fejlesztőcsapat toborzásába kezdenek, nem kívánnak eltávolodni a játékipartól. Az EA köszönetét fejezte ki korábbi munkatársaik kitartó és odaadó munkájáért, emellett igyekeztek mindenkit megnyugtatni, hogy a történtek ellenére a munka zavartalanul folytatódik tovább a Criterionnál.
A csapat helyzete egy ideje elég zavaros és bizonytalan képet festett a külvilág számára, 2013-ban ugyanis egy masszív átszervezésen esett át a stúdió, amelynek révén munkatársainak jelentős része átkerült a frissen alapult Ghost Games csapatába. Alex Ward ekkor még úgy nyilatkozott, hogy minden rendben cége körül, nem sokkal később viszont meglepő hírek érkeztek, a Criterionban maradt maroknyi fejlesztő autóversenyzős gyökereitől eltávolodva állítólagosan FPS készítésébe vágta fejszéjét. Vajon ekkor telt be a pohár a két vezetőnél, ezért léptek le?
rdave
12 éve, 1 hete és 6 napjaNem ez lenne az első FPS-ük, szerintem nem ez a fő ok. Inkább az, hogy valószínűleg túlságosan megvan kötve a kezük. EA dönt a projektekről és kedvére pakolássza a fejlesztőket.
totyak
12 éve, 1 hete és 6 napjaAz az új játék sem biztos, hogy elkészül, hogy így fogy a csapat.
bvektor
12 éve, 1 hete és 6 napjaNem értem mire jó ez… Kevesebb ember, rövidebb munkaidő és mi lesz az eredmény? Hát nem sok jó. Az EA pont az ilyenekkel rontotta el a BF4et. Ők már nem játékot akarnak készíteni, csak minél több pénzt szerezni.
kpal
12 éve, 1 hete és 6 napjaEA ajda mit kell tenni , nincs szabad kezük valami új kidolgozásához .
vendeg
12 éve, 1 hete és 4 napjaHogy tönkretesznek cégeket…😖 Kár értük (is)…
neurotic
12 éve, 1 hete és 4 napjaEngem valahogy nem tud meghatni a hír, a Burnout óta a Criterion zsinórban adja ki a Burnout-okat amik csak át lettek polírozva és elnevezve NFS-nek. Nem az a problémám, hogy a Bornout egy rossz játék, de semmiképp nem NFS és ez így nekem akkor sántít. Nem is beszélve arról, hogy én már anno azt is untam picit.