Bevallom őszintén, hogy engem a régebbi PlayIT rendezvények nem igazán győztek meg. Sorban állás olimpia a javából. Bemelegítésnek a bejutásnál egy sor, ha azt sikerült végigállni az ebből fakadó örömöt hamar kettétöri a ruhatárnál lévő újabb sor. Ha végre megszabadultál a kabátodtól és bejutottál elindul egy kisebb sorban állásokból álló quest sorozat ahol kipróbálhattál már rég megjelent játékokat. Idén ez volt az első amin kint voltam, de a tavalyi amin szerencsém volt ott lenni elég színvonalon alulira sikerült. A hangosítás annyira rossz volt, hogy volt olyan előadás ami érdekelt, de annyira nem hallottam belőle semmit, hogy hiába voltam és láttam élőbe meghallgatni csak pár héttel utána sikerült hála a youtube-nak.
De nézzük milyen volt az idei! Bármilyen hülyén hangzik én egy lány miatt döntöttem úgy, hogy az idén is meglátogatom ezt a nívós eseményt … de ez titok! Első nekifutásra nem is sor fogadott, hanem egy hatalmas ember massza egy darabig álldogáltam a szélén aztán úgy döntöttem sétálok egyet az Aréna Plazaba.
Talán olyan négy óra körül visszatértem, ekkor már nem volt gond a bejutás. Körberohantam kb kétszer. Pont volt szerencsém elcsípni a nagy színpadon egy kis eszmecserét ahol a srácok épp azt beszélték meg, hogy melyik új generációs konzolt érdemes megvenni. Közölték is hamar a tömeggel, hogy mindenki vegye meg mindkettőt! Aztán arról beszéltek, hogy lehet e kapni őket. Nem lehet 🙂 (XBONE egyenlőre nem jön Magyarországra, Ps4 meg mind elment az előrendelőknek.) Köszönjük srácok ez igazán átgondolt előadás volt.
Láttam kivetítőn futni a Call of Duty: Ghosts-ot így már elhiszem, hogy van olyan pc amin röccenés nélkül elmegy. Talán egyszer eljön a nap amikor az én i7-es gépemen amiben van két darab 2 gigás videokártya nem fog úgy szaggatni mint a szemét! Mert sajnos még mindig nincs hozzá patch!!
A gamechannel standot is sikerült megtalálnom, bár nem voltak túlreklámozva azért marco-t felismertem és sikerült is végre élőben is találkoznunk. Valószínűleg a jövőben építeni fogok egy időgépet és visszautazok korábban is összefussunk, mert elég meggyőzően mondta, hogy nem most látott először élőben.
Összességében azt kell mondjam, hogy a PlayIT némileg javuló színvonalat kezd mutatni. Volt bőven látnivaló, ki lehetett próbálni az XBONE-t és a PS4-et, de kivetítőre kiküldött autós szimulátort is lehetett csapatni. Színpadi programok is voltak, és a cosplayesek is hozzájárultak a jó hangulathoz. Mint ahogy ezt tették kitartóan a kezdetektől fogva.
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 1 heteHalvány lila dunsztom nincs miért állt fejre a kép, amit feltöltöttem az rendben van 🙂
marco
12 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem az egyik legláványoasabb standunk volt.🙂 Pálmafák, napozóágyak, stb.😉
Szerintem képen láthattalak valahol vagy nem tudom, de most is állítom, már láttalak.🙂
Vagy valamelyik Kékfényben?😮😄
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 1 heteNem nézek kékfényt, szóval lehet, hogy ott 😄 Biztos volt ott pálmafa? Nekem nem rémlik, lehet nem írtátok rá, hogy „Ne vidd el!” 🙂 Egyébként azt nem láttam kiírva, hogy gamechannel, de lehet az én látásom volt erősen szelektív 😄
marco
12 éve, 1 hónapja és 1 hetePedig kint volt rollupon.🙂
Jah, a pálmákra nem írtuk ki, de a székek miatt én jobban fostam.🙂
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 1 heteÍgy megy ez, ami mozdítható elviszik. Anno emlékszem milyen túrákat nyomtunk osztálykirándulás címén a BNV-n 😄 Egyik haverom egyszer elhozott valami drága (vagy annak tűnő) fúrókészletet. Nem mondta neki senki, hogy ez nem promóciós ajándék, meg nem is volt ráírva, hogy ne vidd el 😄
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 1 heteHogyhogy egy lány miatt?😮 Kifejthetnéd!🙂
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 1 heteTitok, szóval mindenkit meg kell ölnöm aki elolvasta a blogot 🙂 Na jó, megkímélem az életed. Csak tudtam, hogy ott lesz és látni akartam. Elmentem, láttam, azóta tök bódog vagyok ennyi kifejtve 😄
5t3v3nk3
12 éve, 1 hónapja és 1 heteFrancba Pedig alig olvasom más blogját(nem), erre most ezt pont elolvastam. Felkötöm a Fekete övemet szájkaratéból és jöhetsz, küzdjünk meg Mémekre-blamára… ! 😄 Egy blog amúgy sosem értelmetlen, ha egy adott dologról több szempontot is megmutat. Minden egyes Plélyit blog más szemszögből mutatja be a rendezvényt.
Már ha igénnyessen van megírva(ÉÉÉRTEEEM??)
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 1 heteÉn ezt nem azért írtam mert bárkivel összetűzésbe kerüljek, csak élménybeszámoltam 🙂
Sajnos néhány blog úgy születik, hogy az egyetlen dolog amire odafigyel az írója, hogy meglegyen a 800 karakter.
lolz
12 éve, 1 hónapja és 1 heteHát igen,sok ilyen van.😄 Egyébként jó volt „látni” így a te álláspontodból is. 😄
csirkee
12 éve, 1 hónapja és 6 napjaA szerelem szép dolog 😛😄😄😄
Egyébként én írtam ki nagy betűkkel, hogy NE VIDD EL 😄 mert így is mindent elloptak 5 perc alatt.
MI AZ HOGY NEKEM NEM KÖSZÖNSZ ODA???? Marco utána mondja nekem, hogy itt voltál….én meg fel sem ismertelek, meg nem is láttalak!
Remélem ha olvasod ezeket a sorokat, akkor lehajtod a fejedet és elszégyelled magadat! 😛
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 6 napjaIgen, a szerelem szép dolog és borzasztóan fájdalmas is … 🙁
Elszégyellés megtörtént, talán legközelebb összefutunk.
rabirland
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaMég 2 éve voltam először a PlayIT-en amikor 2 napos volt, meg egyel előtte, akkor tök jó volt, mindent kipróbálhattunk…
Az utóbbi 3 (a mostanival együtt) nem egy rendezvény csak egy nagy sorban állás…
Az elején bejutásnál találóan egy „Ember Massza” van 😄 ha bármi mozgás történik áttaposnak rajtad tolnak hátulról mint a barmok…
Bejutás után alap hogy ha vásárolni akarsz letudod, mer délutánra kompletten semmi se marad…
Nah de mire kapod magad ? Be se jutottál (nyitás után kb 40 percel voltunk bent, nyitás előtt 1 órával értem a sorhoz)
hogy elfogyott -_- (a CoD-os fülest akartam, nem azér mer CoD-os amit utálok, hanem mer rohadt jó füles elég olcsón) De NEM!…
Gondolom az első 100 ember kapott max annyit vihettek oda…
Beállsz az 576 masszájába és kb 3 óra után TALÁN sorra is kerülsz miközben a 12-14 éves degradált gyerkőcök tolnak előre mint egy dömper, miközben a nyakadra nyáladzanak mint egy alien…
Nah de túlélted megvan a pót-trófea (ugyebár amit akartál elfogyott)…
Nézzünk kicsit körbe, áhhh egy Gamer PC rajta Batmap, hát próbáljuk ki…
Beállunk a jelenleg ott ülő max 13-14 éves gyerekecske mögé, de 30 perc várakozás után feladod… 3 órával később mikor megint odanézel és még mindig ugyan az ül ott fogod a fejed…
Az egész PlayIT nem más mint 13 évesek játszótere (ezt nem sértésnek) de a sok kis hülyegyerek tönkreteszi az egészet, tolakodnak, rádmásznak, üvöltöznek(sorbanállásnál) mer karmolnak is akár O.o
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 5 napjaÉn az eddigi PlayIT rendezvényeken összesen 2szer jutottam oda, hogy kipróbáljak valamit. Az egyik valami kinektes vacak volt aki senkit nem érdekelt a másik meg egy Xbox-os Resident evil játék volt. Ez utóbbit is max pár percet játszottuk és ezt is azért mert egy olyan barátommal voltam akinek a kezébe akartam adni egy kontrollert. Én ha ilyen helyen vagyok és már látom, hogy mögöttem más is játszana akkor átadom a helyem. Vagy be sem állok a sorba.
Persze vannak akik ha géphez jutnak nem eresztik.
couretto
11 éve, 11 hónapja és 3 heteEgyszer voltam playiten többet se megyek túl sok az ember