Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem zárható ki, hogy az Electronic Arts csapata a jövőben feltámasztja majd az egykori klasszikus Desert Strike videojátékot, avagy a 16-bites éra ikonikus izometrikus akció-stratégiáját. Erre utal legalábbis, hogy a kiadó nemrégiben két Desert Strike játékcímet is bejegyzett az arra alkalmas helyeken, és bár ebből még korai lenne messzemenő következtetéseket levonnunk, ellenben mivel évek óta nem hallottunk már az alkotásról, ezért bizonyára egy célirányos folyamat részeként került levédetésre a kérdéses játékcím.
Az egykori Desert Strike egyébiránt a kilencvenes évek egyik meghatározó alkotása volt, ami öt nagyobb címet élt meg a kérdéses időszakban, legutolsó epizódja pedig 1997-ben jelent meg, méghozzá PC-re, PlayStationre és Nintendo 64-re.
totyak
12 éve, 1 hónapja és 2 heteAz új részeknek (ha lesznek) már úgysem lesz ugyanolyan a hangulata, mint a régieknek.
jofpet
12 éve, 1 hónapja és 2 heteegy próbát megérhet…
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 2 heteiden mar kijott egy reinkarnacioja, a neve most nem jut eszeme.
kpal
12 éve, 1 hónapja és 2 heteebből is profit lesz ha már játék nem lesz olyan élvezetes …
fantis6
11 éve, 11 hónapja és 3 heteérdekes lehet mit hoznak ki belőle