Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az amerikai gyökerekkel rendelkező Polk neve nem sűrűn hangzik el oldalunkon, igaz a 40 éves hangtechnikai múlt eddig ritkán párosult a játékosoknak szánt perifériák világával. Ami késik, az nem múlik, ugyanis hivatalosan is megérkezett a Polk Melee Gaming Headset és a Bluetooth technológiát alkalmazó Polk N1 Sound Bar, melyeket főként a Microsoft által gyártott konzolok tulajdonosainak kínál a vállalat.
A Melee füles az Xbox 360 névre hallgató eszközökhöz készült, az N1 pedig szinte minden eszközzel működik, bár kialakításában talán a redmondi vállalat termékeihez illik a legjobban. A termékek mellett történt egy, a jövőt illető bejelentés is, mely szerint 2014 végéig tartó partneri megállapodás is született a két fél között, így addig biztosan számíthatunk még Xbox konzolokkal kompatibilis Polk termékekre.
A Melee headset ajánlott ára 200 dollár (44 500 Ft), míg az N1 Soundbar 300 dolláros (67 000 Ft) árcímkét kapott.
oweristi
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaelég ronda lett 😖
thensy
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaPedig nekem ez jobban tetszik, mint ami alapból van neki😄
fantis6
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaelég drágák,de am nem rosszak
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaEz a füles annyira nem tetszik. Jobb szeretem, hogy ha egy szín dominál.
csirkee
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaejha 😮 komoly árak
kpal
12 éve, 2 hónapja és 5 napjasung bar már elég elterjedt más márkáknál is pl : LG
thelondon
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaVan ám ára! De pofás kis cucc!
totyak
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaAz 5-ös lottó várható főnyereménye…. MENNYIIIIII
ravor
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaNekem bejönnek a színei😄 Bár a hangszóró formája az valahogy nem az igazi.. meg az ára is igen magas, meg a csillagok az égen is sokan vannak, meg a levegőben is sok a nitrogén..
Szóval jó hogy van, de én nem vennék ilyet😄
attila199719
12 éve, 2 hónapja és 4 napjaNekem annyira nem tetszik más szinel igen de ez nem olyan joh….de egyépként elmegy a cuccos 🙂.Ára az még oké lenne pénzem meg is venném …