A videók alapján azt gondoltam, hogy nem lesz rossz de baromira nem az én stílusom.
Miután megjelent, jött egy rpg hiányos időszak, amikor semmi értékelhető kaszabolós, gyűjtögetős, sztori orientált játék nem volt. Ekkor (töredelmesen bevallom letorrenteztem) hirtelen felindulástól vezérelve kipróbáltam. ÉÉÉÉs azóta is életem egyik meghatározó rpg élménye.
A zseniális története, hangulata a játéknak úgy szippantott magába, mint porszívó a poratkát. Volt úgy, hogy leültem elé játszani délelőtt és este azon kaptam magam, hogy még mindig azt nyüstölöm.
Az egyik legjobb rpg -ként tartom számon (ÉN!).
Azután jött a kiegészítő ami ugyan nem volt rossz, de már érezni lehetett, hogy csak egy „kiegészítő”, és közel sem hozta azt az élményt amit az alapjáték.
Ezért nagy reményekkel vetettem bele magam a második rész történetébe, de hamarosan rájöttem, hogy hiába a lelkesedés, a folytatás már csak egy középszerű, unalmas, elkapkodott program volt. Ami hatalmas csalódás volt, ezért végig sem játszottam és gyorsan el felejtettem.
Az első részt legalább 3 -szor játszottam végig.

Amikor bejelentették a sorozat harmadik részét, ami Inquisition alcímmel fog megjelenni valamikor 2014 -ben (egyes források szerint csak 2015 -ben), eléggé szkeptikusan fogadtam, annak ellenére, hogy a becsület azt kívánja egy elcseszett második rész után, hogy a harmadik rész zseniális legyen minden téren.
A történet szerint, egy katasztrofális esemény miatt Thedas földjére utazol, ahol sárkányoktól hemzseg az égbolt, és a terror a mindennapok gyakorlata. Ennél egyelőre sokkal többet nem lehet tudni.
Most viszont kikerült a hálóra egy bő félórás videó, ami alapján mindenki meggyőződhet arról, hogy a grafika és a hangulat nem lesz mindennapi köszönhetően a Frostbite 3 motornak, amit a Battlefield 3 is használ.
A felvétel ugyan kamerás, de viszonylag élvezhető minőségű.
marco
12 éve, 2 hónapja és 5 napjaNekem kimaaradt, de ezzel teszek majd próbát.🙂
ravor
12 éve, 2 hónapja és 4 napjaAz első részével még anno játszottam egy keveset, de a második része az nekem is kimaradt teljesen😄 Ahhoz már nem volt lelki erőm 😄
Viszont ez az új része iszonyat bejön, mind külsőleg, mind játék mechanika terén, szóval esélyes, hogy beköszönt az életemben egy új Dragon Age korszak 😄