Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az egy hete bemutatott látványos játékmenet felvétel sok játékos figyelmét felhívta a Theory Interactive PC-exkluzív belsőnézetes puzzle játékára, a most érkezett fejlesztői válaszok pedig a felmerült kérdések egy részére igyekeznek választ adni. Egy most napvilágot látott interjúban Mikko Kallinen (társalapító, programozó, ex-Futuremark munkatárs) osztott meg néhány érdekességet a javában készülő Resetről. A legérdekesebb talán az, hogy a játék egyetlen hatalmas területből áll, amely 16 négyzetkilóméter kiterjedésű.
A játék egyetlen hatalmas térképből áll, ami körülbelül 16 négyzetkilóméter nagyságú. Tudatosan döntöttünk úgy, hogy nem lesz rombolható a környezet, ennek amúgy sem lenne sok értelme. A fizikai szimulációhoz az NVIDIA PhysX technológiáját használunk – árulta el Kallinen.
A játék a fejlesztés korai szakaszában van, még az alfa állapotot sem érte el, így a megjelenés dátumáról sincs rendelkezésre álló információ.
totyak
12 éve, 2 hónapja és 1 heteNyilván az az egyetlen hatalmas terület fel lesz szabdalva falakkal, épületekkel, mert egyébként nagy számításigényű lenne, szerintem.
rdave
12 éve, 2 hónapja és 1 heteNem kell azt felszabdalni, ma már csak idő és pénz kérdése, töltés/törés mentes mapokat pakolnak össze, ha akarnak.
fantis6
12 éve, 2 hónapja és 1 heteelég szép szám,eltelne egy kis idő amíg valaki bejárja
kpal
12 éve, 2 hónapja és 1 heteEz már valóságos ..🙂
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 1 heteNa én kíváncsi leszek majd erre az alkotásra azért 😄
attila199719
12 éve, 2 hónapja és 4 napjaEz már valmi 🙂 kiváncsi vagyok rá az olvasotak alapján